• Felújították a szabadtéri gyermekmedencét, de játszósarkot és játszóházat is kialakítanak a fürdőben.

  • Kisgyerekes családoknak is érdemes ellátogatni Cserkeszőlőre, ahol kedvező szállásajánlatok is elérhetők.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyében található Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ idén ünnepli a megnyitásának 64. évfordulóját. A cserkeszőlői ma már az ország legnépszerűbb termálfürdői közé tartozik, amiben nagy szerepe van annak, hogy az elmúlt évtizedekben folyamatosan újdonságokkal jelentkeztek.

A következő időszakban olyan fejlesztéseket valósítanak meg, amelyeknek leginkább a kisgyerekes családok, illetve az aktívabb kikapcsolódást kedvelők örülhetnek. Ezek közé tartozik, hogy időmérőt szereltek fel a beltéri csúszdás medencéhez, így mostantól akár versenyezni is lehet, hogy ki ér le gyorsabban a medencébe.

Szintén a fedett fürdőt érinti, hogy kialakítanak egy játszósarkot és egy játszóházat, de a tavasz folyamán a kinti játszóteret is bővítik. Felújították a szabadtéri gyerekmedencét is, amit majd a strandszezonban vehetnek birtokba a legfiatalabb fürdővendégek.

A régi téli fürdő helyén épülő Baby World család- és gyermekbarát fürdőkomplexum pedig majd a jövő év nagy újdonsága lesz. Az új fürdőegységnek köszönhetően 1000 négyzetméter vízfelülettel bővül a létesítmény.

Cserkeszőlő beltéri csúszdaA többnapos cserkeszőlői üdülést tervezőknek ideális választás lehet a fürdővel szemben található Solaris Apartman & Resort. A színvonalas apartmanház vendégei külön díj fizetése nélkül használhatják a zárt parkolót, a wifit, a fürdőszobába bevezetett termálvizet, de a szállásdíj már a korlátlan számú átjárást biztosító fürdőbelépőt is tartalmazza.

A kisgyerekkel utazóknak is érdemes felkeresniük az apartmanházat, hiszen számos családbarát szolgáltatásuk van. Ezek közé tartozik, hogy kérésre kiságyat, babakádat, etetőszéket is bekészítenek. Remek családi programlehetőséget jelent, hogy a vendégek kerékpárt, bringó hintót és gran tour gokartot tudnak kölcsönözni. Sőt, a napokban már az apartmanházban található Carpigiani fagyizót is megnyitották.

Solaris CserkeszőlőFontos információ, hogy a Tavaszi Wellness Napok és a Helló Tél csomag érvényességi idejét is meghosszabbították, egészen május 31-ig foglalhatók. Mindkét csomag a kiemelt, ünnepi időszakokon kívül érvényes.

A Tavaszi Wellness Napok a hét bármely napján, legalább 2 fő, 2 éjszakás tartózkodása esetén érvényes. A csomagár a szállásdíjat, félpanziós ellátást, fürdőbelépőt, díjmentes parkolást és wifit is tartalmazza.

A Helló Tél csomag pedig csak abban különbözik a fentiektől, hogy vasárnaptól péntekig szóló foglalás esetén érvényes, cserébe még kedvezőbb áron érhető el.

Solaris Cserkeszőlő apartman

Solaris Apartmanház Cserkeszőlő