-
Hamarosan bővülhet a Borsod-Abaúj-Zemplénben lévő gyógyvizes fürdők köre.
-
Egy 1975-ben feltört termálvíz kaphatja meg a gyógyvíz címet.
Mezőcsát Miskolc és Mezőkövesd között nagyjából félúton található. A településen az 1975-ben talált termálvízre alapozva hoztak létre egy fürdőt. A 2021-ben felújított termálfürdő egész évben üzemel, de a nyári szezonon kívül csak pénteken, szombaton és vasárnap látogatható. Péntekenként éjszakai fürdőzésre is lehetőség van, ugyanis ekkor 15 és 22 óra között tartanak nyitva, szombaton és vasárnap 9 és 17 óra között várják a vendégeket.
A Mezőcsáti Termálfürdőben nátrium-hidrogén-karbonátos, magas metakovasav-tartalmú termálvízzel töltik a medencéket. Sokan esküsznek a víz kedvező hatásaira, de hivatalosan nem rendelkezik gyógyvíz-minősítéssel. Ebben azonban változás lehet…
Az ATV Hazahúzó című műsorának friss adása ugyanis Mezőcsátról szólt (a videót megnézhetik a cikk végére görgetve), s ebben Lakatos Krisztián, a fürdő ügyvezetője elmondta: a termálvizüknek most ásványvíz-minősítése van, de már folyamatban van a gyógyvíz-cím megszerzése is. Az ügyvezető szerint ez fontos mérföldkő lehet a fürdő életében.
A 802 méter mélyről 51 Celsius-fokosan feltörő víz az előzetes vizsgálatok alapján külsőleg reumatikus problémák, belsőleg pedig refluxos panaszok kezelésére lehet alkalmas.

Egyébként ezzel Mezőcsát az ötödik gyógyvizes település lenne Borsod-Abaúj-Zemplénben. Jelenleg ugyanis Bogácson, Mezőkövesden, Sárospatakon és Tiszaújvárosban találhatók gyógyvizet adó termálkutak.
Mostanában több más fürdő esetében is felmerült a termálvizük gyógyvízzé történő nyilvánítása. Kiderült, hogy ebben gondolkodnak a jászberényi Lehel Termálfürdőben – erről itt olvashat –, illetve Abonyban már el is indították ezt a folyamatot, erről pedig itt talál bővebb információkat.



