• Vezetőváltás jön a Vadas Thermal Resort élén, miután 19 év után távozik az igazgató.

  • A vendégeknek jó hír, hogy idén nem emelnek árat. Igaz, a korábban tervezett beruházásokat is elhalasztják.

A Duna bal partján, Esztergommal szemben található Párkány, ahol a Vadas Thermal Resort működik. A fürdő légvonalban alig 1 kilométerre fekszik az államhatártól, autóval pedig Esztergomból is gyorsan, nagyjából 6 perc alatt elérhető.

Az elmúlt években a létesítmény komoly fejlesztéseken esett át: szálláshelyekkel, uszodával, szezonális strandfürdővel, majd 2018 tavaszán egy fedett medencés fürdőrészleggel is gazdagodott. Tavaly ilyenkor még egy komoly wellnessberuházás is a terveik között szerepelt, ennek során egy új fedett fürdőt építettek volna. Ezt azonban a tavaly nyári „amőbaügy” miatt el kellett halasztani, ugyanis az jelentős bevételkiesést jelentett a társaságnak.

Az Új Szó tegnap írt arról, hogy 19 év után távozik a Vadas Thermal Resort éléről Hogenbuch Endre. A szakember már csak május végéig irányítja a társaságot. A döntésében pedig a tavalyi történések is szerepet játszottak.

„Meggyőződésem, hogy vezetésemmel a Vadas összes dolgozója, a csapat egy versenyképes, fejlődő, stabil és országosan, szakmailag is jelentős céget fejlesztett a fürdőből. Viszont a tavalyi eset kapcsán rendkívül frusztráló és deprimáló, sokszor alaptalan bírálatokat és kritikákat kaptunk, rosszindulatú híresztelésekkel támadtak bennünket. Mindez szintén befolyásolta a mostani döntésemet. Ugyanis már tavaly ősszel felmerült bennem, hogy nem kell mindenáron a Vadas igazgatói székében maradnom” – mondta Hogenbuch az Új Szónak.

Vadas Thermal Resort fürdő Párkányban

A leköszönő igazgató szerint legalább két-három évbe kerül, hogy ismét elérjék azokat a kiugróan jó vendégforgalmi adatokat, mint 2024-ben. A jó hír az, hogy idén nem emel árat a Vadas Thermal Resort. Januárban sem emeltek és a nyári főszezonban is maradnak a 2025-ös jegyárak.

„Profi csapattal, remek szakemberekkel dolgoztam együtt, búcsúzni mégsem nehéz. Eltelt tizenkilenc év. Váltani kell ahhoz, hogy az ember lelkileg és mentálisan is meg tudjon újulni. A Vadas viszont a szívügyem marad” – tette hozzá Hogenbuch Endre.

Bővülhet az észak-magyarországi gyógyvizek köre. Erről itt olvashat bővebben.