-
A fővárosi fürdővállalathoz tartozó létesítmények közül tavaly is a Széchenyi Gyógyfürdő vonzotta a legtöbb vendéget – nagyobb részt turistákat.
-
A Széchenyi után viszont érdekesen alakult a látogatottsági sorrend.
Tegnap írtunk arról, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. benyújtotta a 2026-os üzleti tervét a Fővárosi Közgyűléshez. Ebből pedig a tavalyi évre vonatkozó adatok is kiderültek. Így például a fürdővállalat az elmúlt évet 27 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 5,6 milliárd forint profittal zárta.
A 2025-ös árbevételnek több mint felét egyetlen gyógyfürdő, a Széchenyi produkálta, amely egymagában 14,1 milliárd forintot hozott. A második legtöbb bevételt a Gellért és a Rudas érte el, 3,3 és 2,7 milliárd forinttal. Az árbevételi és a vendégforgalmi adatok alapján más a fürdők közötti sorrend.
Ahogy a cikk végén szereplő adatokból láthatják, abban nincs változás, hogy vendégszám terén is a Széchenyi Gyógyfürdő az éllovas. 2025-ben 1,3 millió vendéget fogadtak. Utánuk viszont nem a Gellért és a Rudas, hanem a 392 ezer vendéget vonzó Lukács és a 361 ezres Paskál fürdő következett. Majd a Rudas és a szeptember végén bezárt Gellért jött, 337 ezer és 315 ezer fővel. Az eltérő sorrendre nyilván a Gellért és a Rudas magasabb jegyárai jelentik a magyarázatot.

A 300 ezres vendégszámot még a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő ugrotta meg és nem sokkal maradt el ettől a szinttől a Palatinus és a Pesterzsébeti Gyógyfürdő. Némi lemaradással, 82 ezres éves vendégszámmal követte őket a jóval kisebb kapacitású Dandár Gyógyfürdő. Utóbbi vendégforgalmának az sem tett jót, hogy a fedett fürdőrészt csak augusztusban nyitották újra.

A sort a két szezonális strandfürdő, a Római és a Pünkösdfürdői létesítmény zárta. Náluk értelemszerűen nem volt ideális, hogy tavaly nyáron sokszor volt rossz idő. A Római Strand 49 ezer, a Pünkösdfürdői Strand 28 ezer vendéget vonzott. Szerepel a listán a régóta zárva tartó Király fürdő is, ahol vezetett fürdőbejárások keretében járt 1449 látogató.
A BGYH fürdőinek vendégforgalma (wellness és gyógyászat együtt) – 2025-ben (fő)
Széchenyi – 1.323.078
Lukács – 392.145
Paskál – 360.540
Rudas – 337.206
Gellért – 315.265
Csillaghegyi – 313.976
Palatinus – 295.970
Pesterzsébeti – 282.284
Dandár – 82.092
Római – 48.780
Pünkösdfürdői – 28.292
Király – 1449



