-
Országszerte számos termálfürdő esti programokkal, szaunaszeánszokkal készül a Valentin-napra.
-
Egyes helyeken jelentős árengedménnyel vásárolhatók belépőjegyek vagy éppen ajándékutalványok, ajándékcsomagok.
Február 14-ére hagyományosan sok fürdő készül valamilyen programmal. Pláne, hogy idén ez a nap szombatra esik. A legjellemzőbb programnak az éjszakai fürdőzés, valamint a tematikus szaunaszeánszok számítanak, de akciókat is el lehet csípni. Számos egyéb akció is elérhető februárban a termálfürdőkben, ezekről nemrég itt írtunk.
Budapest: nem kimondottan Valentin-napi programként hirdették meg, de február 14-én éjszakai fürdőzést tart az Aquaworld Élményfürdő. 20 óra és éjjel 1 óra között zenés és táncos műsorokkal, habpartyval, fény- és lézer-show-val várják a vendégeket. Az esti belépő ára 12 ezer forint, de elérhető egy early bird akció is, ennek keretében 10 ezer forint a jegyár.
Bükfürdő: egy páros ajándékcsomagot kínál a Bükfürdő Thermal & Spa. Ez 2 felnőtt fürdőbelépőt és 2 gyógymasszázst foglal magában. A vásárlástól számítva 30 napig használható fel és az ára 29.900 forint.
Cegléd: február 13-án, pénteken ünnepli a Valentin-napot a Ceglédi Gyógyfürdő. Élőzenés éjszakai fürdőzéssel és szaunaszeánszokkal készülnek erre az estére.

Debrecen: február 2. és 8. között 10 százalékos kedvezménnyel érhetők el az Aquaticum páros ajándékutalványai. Online és személyes vásárlásánál egyaránt.
Hajdúszoboszló: érdemes lesz február 14-én felkeresni az Aqua-Palace Élményfürdőt. Délután romantikus hangulatú szaunaszeánszokat tartanak, kedvezményes áron vehető igénybe a wellness-masszázs, illetve az étel- és italválasztékkal is igazodnak a Valentin-naphoz.

Miskolctapolca: az Ellipsum Élményfürdő esti fürdőzéssel készül Valentin-napra. DJ gondoskodik a jó zenékről, az est sztárvendége pedig Cooky lesz. A program 19:30-kor kezdődik és éjjel 2 óráig fog tartani.
Mórahalom: Valentin-napi akciót hirdetett a Mórahalmi Gyógyfürdő. Február 1. és 14. között, webshopos vásárlás esetén megéri a LOVE14 kuponkódot használni, ekkor ugyanis 15 százalékos árengedmény jár a napijegyek árából. Szerelmes szerda néven egy napi akciót is hirdettek februárra: szerdánként a páros belépőjegy ára 4900 forint.
Nagyatád: február 14-én 20 óráig lesz nyitva a gyógyfürdő, és a szauna is egész nap a vendégek rendelkezésére áll. A párban érkezők egyike ingyen szaunabelépőt kap.
Szeged: a Napfényfürdő Aquapolis Forrás Spa részlegében lesznek Valentin-napi programok. Délután szaunaszeánszokat tartanak, 20 órától pedig DJ gondoskodik a zenéről. A 3 órás Forrás Spa belépőjegy ára két személyre 8500 forint.
Sárvár: a február 14-i éjszakai fürdőzést a Valentin-nap jegyében tartják a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben. A szauna és a fürdő éjjel 1-ig lesz nyitva, 18 órától 4500 forintba kerül a belépő, a szaunavilág jegy ára pedig 2600 forint.
Szarvas: Bálint-napi éjszakai fürdőzés lesz 14-én a Szarvasi Gyógyfürdőben. A különleges esti hangulatról DJ gondoskodik. A 21 óra és éjjel 1 óra közötti programra a belépőt nagyon jó áron, 2000 forintért kínálják.
Szigetvár: retro discós éjszakai fürdőzéssel készül a gyógyfürdő február 14-re. A 19 órától éjfélig tartó programra elővételben 3200 forintba, a rendezvény napján 3400 forintba kerül a belépő. A fürdővel szomszédos Hotel Kumilla szállásakciót is hirdetett erre az időszakra.
Tiszakécske: Valentin-napi éjszakai fürdőzés lesz február 14-én a Barack Gyógy- és Élményfürdőben. Aznap éjfélig lesz nyitva a fürdő és DJ gondoskodik a zenéről, valamint filmvetítést is tartanak. A vendégek kedvezményes áron vehetik igénybe a rózsaolajos wellnesskezelést, illetve romantikus szaunaszeánszokon is részt vehetnek.

Tiszaújváros: február 14-én a Tiszaújvárosi Gyógyfürdőben is éjszakai fürdőzést rendeznek 20:15 és 00:15 között. Az este sztárvendége Zoltán Erika lesz, de hab- és lufiparty, valamint fényshow is gondoskodik a remek hangulatról. Elővételben 4000 forintért, a buli napján 4800 forintért váltható belépőjegy.



