• A legmagasabb vendégéjszakaszámot elérő községek Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben találhatók.

  • Kizárólag a külföldiek által eltöltött éjszakák számát nézve egy osztrák határ közelében fekvő falu ugrik az élre.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett, településszintű turisztikai adatsor alapján tegnap már bemutattuk azokat a legnépszerűbb városokat, amelyek termálfürdővel és/vagy termálszállóval rendelkeznek (ezt itt olvashatja). Most pedig a termálfürdővel/termálszállóval rendelkező községeket vettük sorra.

A városokhoz hasonlóan most is a tavalyi vendégéjszakák száma szolgált az összehasonlítás alapjául. Külön-külön megvizsgáltuk az összes vendégéjszaka alakulását, valamint a belföldi és a külföldi turisták által eltöltött éjszakák számát is. Az adatok alapján olykor meglepően nagy eltérések vannak az egyes települések hazai és külföldi vendégforgalma között.

A korábbi évekhez hasonlóan az összesített adatok alapján a Heves vármegyei Egerszalók áll az élen, méghozzá magabiztos előnnyel. Tavaly több mint 253 ezer vendégéjszakát produkált a település. Rajtuk kívül még egy község, Cserkeszőlő tudta megugrani a 200 ezer éjszakás szintet, majd közel 183 ezer vendégéjszakával Bogács következett. Ez a vezető hármas meglehetősen masszív előnnyel áll az élen.

Egerszalóki termálmedence a magasból

Utánuk öt község is nagyon hasonló éjszakaszámokkal követi egymást. Berekfürdő a negyedik, utánuk 26 (!) éjszakányi lemaradással következik Alsópáhok, de nincs tőlük sokkal lemaradva Hegykő és Demjén sem. A listát pedig – már 100 ezer alatti éjszakaszámokkal – Kehidakustány, Lipót és Lakitelek zárja.

Egyébként a települések többségénél nagyon kicsit növekvő, keveset csökkenő, tehát igazából stagnáló éjszakaszámok vannak. 2024-hez képest érdemibb bővülést Bogácsnál, Alsópáhoknál és Lakiteleknél látni.

élménymedence a bogácsi fürdőben

A települések közötti sorrend némileg megváltozik, amennyiben csak a belföldiek vagy csak a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák számát nézzük. A belföldi adatoknál ugyanúgy az Egerszalók-Cserkeszőlő-Bogács hármas áll az élen, de ebben az összevetésben Demjén a negyedik. Lipót pedig éppen kicsúszik a Top 10-ből. (Itt érdemes megemlíteni, hogy a cikk végén lévő táblázatban nem látszik, de a 12. helyen áll Jászszentandrás. Ez különösen szép eredmény annak fényében, hogy csak szezonálisan üzemel a községben található termálfürdő.)

A külföldi vendégéjszakák száma alapján összeállított listán már több a változás: az élre ugrik az osztrák határ közelében lévő – és a külföldi turisták körében hagyományosan népszerű – Hegykő. Megelőzte Bogácsot, a negyedik helyen álló Egerszalókhoz képest pedig több mint kétszer annyi külföldi éjszakaszámot ért el Hegykő. Miközben a belföldi Top 10-es listára nem fért fel, a külföldi éjszakaszámok alapján negyedik helyen áll Lipót. A belföldiek körében szépen teljesítő Demjén pedig éppen csak befért a külföldi vendégéjszakás Top 10-be.

fedett medence a Hegykői Termálfürdőben

A tíz legnépszerűbb termálfürdős község a teljes vendégforgalom alapján – 2025 (vendégéjszakák száma)

1. Egerszalók 253.485
2. Cserkeszőlő 206.763
3. Bogács 182.983
4. Berekfürdő 117.303
5. Alsópáhok 117.277
6. Hegykő 116.075
7. Demjén 114.126
8. Kehidakustány 91.392
9. Lipót 54.284
10. Lakitelek 53.809

A tíz legnépszerűbb termálfürdős község a belföldi vendégforgalom alapján – 2025 (vendégéjszakák száma)

1. Egerszalók 215.792
2. Cserkeszőlő 193.942
3. Bogács 119.950
4. Demjén 103.923
5. Alsópáhok 82.664
6. Berekfürdő 82.491
7. Kehidakustány 60.209
8. Lakitelek 42.312
9. Hegykő 35.045
10. Zalacsány 25.822

A tíz legnépszerűbb termálfürdős község a külföldi vendégforgalom alapján – 2025 (vendégéjszakák száma)

1. Hegykő 81.030
2. Bogács 63.033
3. Lipót 39.537
4. Egerszalók 37.693
5. Berekfürdő 34.812
6. Alsópáhok 34.613
7. Kehidakustány 31.183
8. Cserkeszőlő 12.821
9. Lakitelek 11.497
10. Demjén 10.203

Forrás: Termál Online gyűjtés a KSH adatai alapján