• Az ország szívében fekvő Bács-Kiskunban igazán nincs hiány gyógyvizekből: a hatalmas területen fekvő megyében összesen 23 gyógyvizes termálkút található.

  • Néhány kivétellel ezeket hasznosítják is, magyarán a vendégek rendelkezésére áll a vizük.

Bács-Kiskun 8444 négyzetkilométerével Magyarország legnagyobb vármegyéjének számít. Nagyjából akkora, mint Csongrád-Csanád és Győr-Moson-Sopron együtt. Már csak az alföldi elhelyezkedéséből is sejthető, hogy Bács-Kiskun gazdag gyógyvizekben, és ez valóban így is van.

A vármegye 12 településén található gyógyvíz, és összesen 23 olyan termálkút működik, amelynek vize hivatalosan is gyógyvíz minősítést kapott. Ez azt jelenti, hogy Jász-Nagykun-Szolnokkal, Hajdú-Biharral és Budapesttel együtt az ország gyógyvizekben leggazdagabb területei közé tartozik.

A legrégebbi gyógyvíz-minősítéssel rendelkező kutak három településhez köthetők. 1987-ben kapta meg a címet a kecskeméti, a kiskunmajsai és a tiszakécskei termálvíz. Ugyanakkor nem minden kút van kihasználva, hiába rendelkeznek érvényes, hivatalos minősítéssel: akadnak olyan települések – például Kecel vagy Nagybaracska –, ahol a gyógyvíz adta lehetőségek jelenleg kiaknázatlanok. (Kecel kapcsán nemrég történt némi friss fejlemény, erről itt írtunk).

A vármegyében Tiszakécske számít a legbőségesebb gyógyvízkincsekkel rendelkező településnek, ahol négy gyógyvizes kutat tartanak nyilván, ezek vizét két fürdő is hasznosítja. Három-három gyógyvízforrás jut Kecskemétre (lenti képen) és Kiskőrösre, míg Dávodon, Kiskunhalason, Kiskunmajsán és Nagybaracskán egyaránt kettő-kettő található.

gyógyvizes medence a Kecskeméti Fürdőben

A gyógyvizes kutak településenkénti eloszlása:

Dávod – 2 db
Kalocsa – 1 db
Kecel – 1 db
Kecskemét – 3 db
Kiskőrös – 3 db
Kiskunfélegyháza – 1 db
Kiskunhalas – 2 db
Kiskunmajsa – 2 db
Kunszentmiklós – 1 db
Lakitelek – 1 db
Nagybaracska – 2 db
Tiszakécske – 4 db

Barack Thermal Hotel Tiszakécske

Fenti kép: Barack Thermal Resort (Tiszakécske)

Egy nyár végi fürdőtipp: ezt a retrós alföldi termálstrandot érdemes felkeresni még a nyáron.