• Péntektől újra minden szolgáltatás elérhető a Dandár Gyógyfürdőben.

  • A nyitónapra kedvezményes jegyárral készülnek és továbbra is a Dandár számít a legolcsóbb fővárosi gyógyfürdőnek.

Ahogy korábban írtuk, augusztus 1-jétől, péntektől újra teljes szolgáltatási palettával várja vendégeit a Dandár Gyógyfürdő. Azaz megnyitják a felújított belső medenceteret is a látogatók előtt. Több mint egy év után használhatják újra a látogatók a fedett medencéket, hiszen a fürdőnek ezt a részét tavaly nyár elején zárták be. 2024 decemberében csak a kinti medencét és a szaunavilágot nyitották újra.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. már közzétette a Dandár Gyógyfürdő új jegyárait. A jó hír az, hogy a nyitás napjára egy akcióval készülnek. Illetve bár lesz némi áremelés, de továbbra is a Dandár a legolcsóbban látogatható fővárosi gyógyfürdő.

Marad a korábbi gyakorlat, tehát az alap belépő a beltéri medencék használatát biztosítja. Viszont váltható komplex jegy is, amivel a benti medencéken felül a szaunavilág és a hangulatos, belső udvari ikermedence is használható.

Dandár Gyógyfürdő Budapest

Az alap belépők minimálisan drágulnak. Egy felnőtt napijegy ára hétköznap 2900-ról 3000 forintra változik, hétvégén és ünnepnapokon pedig 3000-ről 3200 forintra módosul. A nyugdíjas és diák alap belépők ára hétköznap 2200-ról 2300 forintra, hétvégén 2300-ról 2600 forintra drágul.

Egy komplex belépő augusztus 2-től kezdődően hétköznap 3900 forintba, hétvégén 4000 forintba kerül. Azért csak augusztus 2-től, mert a nyitás napján, pénteken egy akció lesz érvényben: 3000 forintért minden szolgáltatás igénybe vehető.

A fenti árak azt jelentik, hogy ha még a komplex jeggyel számolunk, akkor is a Dandár a legolcsóbb budapesti gyógyfürdő. Talán majd ősztől lehet ebben változás, hiszen a Palatinus árait olyankor mindig jelentősen csökkentik.

kinti medence a Dandár Gyógyfürdőben

Augusztus 1-jén bezárnak egy budapesti termálfürdőt. Erről itt olvashat további információkat.

Itt pedig egy különleges tófürdőről olvashat, amit sokan termáltónak gondolnak, pedig nem az.