-
Verhetetlen szezonindító kedvezménnyel állt elő az egyik hajdú-bihari gyógyvizes fürdő.
-
A nyári szezonban pedig egy másik hajdúsági fürdő veszi majd át tőlük a legolcsóbb címet.
Egy hónapig tartó üzemszünetet követően május elsején nyitotta meg újra kapuit a Kabai Városi Gyógyfürdő. Májusban egy hétfőtől csütörtökig tartó akció érvényes náluk, érdemes kihasználni annak, aki teheti.
A hét első négy napján a felnőtt belépőjegy 1600 forintba, a diák és nyugdíjas belépő 1200 forintba, a gyermekjegy 1000 forintba kerül. A helyi lakosoknak ezekből az árakból további kedvezményt biztosítanak. Ez jelentős kedvezményt jelent, hiszen péntektől vasárnapig például egy felnőtt belépő 2400 forintba, nyugdíjasoknak 1800 forintba kerül. Azaz 33 százalékos árengedményről van szó.
Az egész évben üzemelő Kabai Gyógyfürdőben a nyári szezonban 34-36 és 36-38 Celsius-fokos gyógymedencék, úszómedence és gyermekmedence várja a vendégeket. A 47 Celsius-fokosan feltörő, jódos-brómos, alkáli-hidrogénkarbonátos gyógyvíz mozgásszervi problémák, azon belül is elsősorban csípő- és térdízületi betegségek kezelésére alkalmas. A víz összes ásványianyag-tartalma literenként 5226 mg. A kabai gyógyvíz kedvező hatásairól korábban itt írtunk.
A kabai akció kifutását követően Hajdú-Bihar legolcsóbb gyógyvizes fürdője a hamarosan nyitó Földesi Termálfürdő lesz. Ahogy korábban írtuk, ott idén majd – nem helyi lakosoknak – egy felnőtt napijegy 1900 forintba, a diák és nyugdíjas jegy 1100 forintba fog kerülni. Két felnőtt és egy gyermek esetén a családi belépőért 4200 forintot, egy felnőttnél és két gyermeknél 3300 forintot fognak kérni. A helyi lakosoknak továbbra is kedvezményt biztosítanak, emellett a kedvező árú csoportos jegyek és 16 óra utáni – olcsóbb – délutáni belépők is elérhetők maradnak.