• Hamarosan megkezdődhet egy fedett és szabadtéri termálmedencékkel is rendelkező fürdő, valamint egy 42 szobás szálloda építése Csurgón.

  • A városi uszodát idén nyáron adták át, ehhez kapcsolódik majd az új fürdő és a hotel.

Eredményes lett a csurgói önkormányzat által egy szálloda és egy új fürdő tervezésére, építésére, üzemeltetésére kiírt tender, sőt már a szerződést is aláírták – szúrt ki egy érdekességet a Közbeszerzési Értesítőben a Napi.hu. Az építkezés költsége 2,65 milliárd forintot tesz ki, a tendert pedig az Aquaplus Kft. nyerte.

A Somogy megye délnyugati részén, a horvát államhatártól mindössze 10 kilométerre található, 5000 lakosú Csurgón régebben már működött termálfürdő. Egészen pontosan egy termálvizű strandfürdő, ami azonban évekkel ezelőtt bezárt és már egy 2013-as fotósorozat szerint is csak romjaiban létezett.

Néhány évvel ezelőtt sikerült a városnak állami támogatást szerezni a sportcsarnok fejlesztésére, valamint hozzá kapcsolódva egy új uszoda építésére. 2015-ben egy termálkút fúrásába kezdtek és sikerrel is jártak. A kút 1270 méteres mélységből 67 Celsius-fokos vizet biztosít.

A vadonatúj városi uszodát idén nyár elején adták át. Ez a fedett úszómedence mellett egy szaunarészleget és két kültéri termálmedencét is magában foglal.

Csurgó termálmedenceA közelmúltban lezárult tender eredményeképpen ezt a létesítményt fogják tovább bővíteni: egy fürdővel, valamint egy 42 szobás, 84 fő fogadására alkalmas szállodával. Az új fürdőépület 3000 négyzetméteres, a hotel pedig 3300 négyzetméteres lesz.

Amit jelenleg az új fürdőről tudni lehet:

– A fedett részlegében egy termálmedence, egy babapancsoló, valamint csúszdás élménymedence lesz.

– A szabadtéri részén is kialakítanak egy csúszdás élménymedencét, továbbá egy csúszdás gyermekmedencét.

– Gyógyászati részleg is kapcsolódik az új fürdőhöz. Ebben elérhető lesz a súlyfürdő, tangentor, mofetta, masszázs és fizioterápiás kezelések.

A leendő szálloda pedig majd egy 160 férőhelyes éttermet, kisebb előadótermeket, büfét és bárt is magában foglal.