• Nem hivatalosan most pénteken, hivatalosan augusztus 17-én nyithatja meg újra kapuit a Dagály Strandfürdő.

  • Az újból megnyíló fürdő egész évben üzemelni fog.

UPDATE: mint kiderült, a fürdőt nem nyitják meg augusztus 10-én! A nyitás várható időpontja: augusztus 17.

1948. szeptember 4-én nyitották meg a Szabadság Strandfürdőt. Egy közeli utca miatt azonban a látogatók elkezdték Dagálynak becézni a strandfürdőt, s később hivatalosan is ez lett a fürdő neve. Most már biztosan tűnik, hogy a megnyitásának 70. évfordulóján újra nyitva lesz a Dagály Strandfürdő, ami a vizes világbajnokság előkészületei miatt 2016 őszétől volt zárva.

A Duna Arénával közös honlapon eleinte augusztus 10-i nyitás szerepelt, jelenleg augusztus 17-i megnyitót írnak. Azonban Varga Csaba, a Duna Arénát és a Dagály Strandfürdőt működtető Budapest 2017 Nonprofit Kft. üzemeltetési igazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy várhatóan a vendégek már a korábbi időpontban, azaz augusztus 10-én, pénteken birtokba vehetik a strandot. Jövő pénteken pedig a hivatalos megnyitót ejtik majd meg, de a fürdő addig is használható lesz.

A régi Dagályból megmaradt a termálmedence, a pillangómedence, újjáépült a 25 és az 50 méteres úszómedence. A fedett részleget teljesen átalakították, itt kapnak helyet a wellness szolgáltatások, valamint a gyógyászati részleg. A Dagály egész évben üzemel, de persze télen nem lesz az összes medence nyitva.

A strandfürdő sorsát az elmúlt években nyomon követő Mentsük meg a Dagály Fürdőt Facebook oldal további információkat is közölt a napokban. Korábban szó volt ugyanis arról, hogy az lenne az ideális, ha a Dagályt az ezen a téren jelentős tapasztalatokkal rendelkező Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. üzemeltetné. Ez már csak azért is praktikus megoldás lehetne, mert így a Dagály szükség esetén termálvizet kaphatna a BGYH kezelésében lévő margitszigeti Magda-kútból is.

Amit az üzemeltető kapcsán tudni lehet: jelenleg ugyan a Budapest 2017 Nonprofit Kft. működteti mind a strandot, mind a Duna Arénát, de ez csak idén év végéig lesz így. A két egység üzemeltetését külön-külön képzelik el és jelenleg is tárgyalásokat folytatnak a Dagály Strandfürdő működtetéséről a BGYH Zrt.-vel.

A Dagály területén a parkosítás már befejeződött, most már az utolsó simítások zajlanak a fürdőn. A jegyárak és a nyitvatartási idő ugyanakkor még nem ismert.

A Mentsük meg a Dagály Fürdőt Facebook oldal mai felvétele a fürdőről:Dagály Strandfürdő 2018