Már az 1800-as években ismerték a termálvizű Gyopáros-tó gyógyhatását. Jelenleg az Orosházához tartozó Gyopárosfürdőn a klasszikus gyógyfürdő mellett hatalmas élményfürdő és strandfürdő is várja a vendégeket.

 

Település és fürdő

A Békés megyében található Orosházán közel 30 ezren élnek. A város Békéscsaba és Gyula után a harmadik legnagyobb település a megyében. Budapest és Kecskemét felől a 44-es úton, Szeged és Debrecen felől pedig a 47-es úton közelíthető meg a város. Orosháza neve sokaknak az üveggyárról is ismerős lehet, az 1960-as évek óta a város a hazai üvegipar központja.

Orosháza határában – a központtól három kilométernyire – természetes módon alakult ki a Gyopáros-tó, ami a területen hajdanában őshonosnak számító gyopár növényről kapta a nevét. A három részből álló tórendszer vizének gyógyhatására az 1800-as években derült fény. Az első fürdő 1870-ben épült, majd az akkori országos sajtó is felkapta a gyógytó hírét és az 1890-es évekre pezsgő fürdőélet alakult ki Gyopároson. Az ezredforduló viszont hanyatlást hozott az üdülőhely életében, előbb a fejlesztések, majd a vendégek is elmaradoztak.

Gyopárosfürdő történetében újabb fellendülést az Orosháza-Szentes vasútvonal hozott, a könnyebb megközelíthetőség miatt újra emelkedésnek indult a fürdő vendégforgalma, szálloda épült, fürdőorvosi szolgálat kezdte meg a működését. Az 1900-as években a világháborúk időszakát kivéve folyamatosan fejlődött a környék, egyre több idegenforgalomhoz kapcsolódó létesítmény, üdülő épült. Jelentős előrelépést jelentett a fürdőhely életében a 2004 tavaszán megnyílt élményfürdő.

Gyógyhatás

1999-ben nyilvánították gyógyhatásúvá a gyopárosi vizet. Mozgásszervi, reumás és ízületi bántalmak, bőrbetegségek (ekcéma, pikkelysömör), valamint nőgyógyászati panaszok esetén lehet hatékony a gyógyvíz.

Szolgáltatások

A gyopárosi komplexum három részre osztható: strandfürdő, élményfürdő és gyógyfürdő. A Gyopárosi Gyógyfürdőben találhatók a klasszikus gyógyvizes medencék, valamint elérhetők a gyógyászati kezelések, köztük súlyfürdő, szénsavas kádfürdő, víz alatti sugármasszázs, gyógytorna és gyógyúszás. A Parkfürdőnek nevezett strandon nyáron számos program is várja a vendégeket, de akár vízibiciklizni, csónakázni is lehet, valamint több, termálvizes medence is működik.

A Gyopárosi Élményfürdő négy beltéri és három külső – élményelemekkel felszerelt – medencével üzemel, de óriáscsúszda is található a létesítményben, ahol mindezeken felül nyolckabinos szaunapark és játékkuckó is működik. Az élmény- és a gyógyfürdő egész évben, a Parkfürdő pedig május elejétől szeptember elejéig várja a vendégeket.

Orosháza-Gyopárosfürdő belépőjegyeinek árait ide kattintva találja.

Elérhetőség

5904 Gyopárosfürdő, Fasor utca 3.

Telefon: +36-68-512-260

weboldal

Nagyobb térképre váltás