A Tapolcai-tavasbarlangot üzemeltető Balaton-felvidéki Nemzeti Park 2012 végén 289 millió forintos fejlesztési forráshoz jutott. Ebből a tapolcai barlanghoz építenek egy új látogatóközpontot. A munkálatok várhatóan tavasszal megkezdődnek és 2014-ben fejeződnek be. Ezalatt a tavasbarlang szabadon látogatható marad.

A leendő látogatóközpont egyfajta bemutatóhelyként fog üzemelni, ahol a barlangokkal kapcsolatos kiállítás, gyermekfoglalkoztató, sőt egy 3D-s mozi is működni fog. A központ igazi turisztikai attrakció lesz a környéken és egész évben nyitva tart.

Szintén a Tapolcai-tavasbarlanghoz kapcsolódó hír, hogy összekötőfolyosót találtak a tavasbarlangi és a kórházi barlangi rész között. Becslések szerint a Tapolca alatti barlangrendszer teljes hossza elérheti a tíz kilométert. Az eddig feltárt barlangrendszer három részből áll: tavasbarlang, kórházi barlang és Berger Károly barlang. (Berger Károly volt a két világháború között a barlang egyik kutatója, sokat tett azért, hogy széles körben ismertté váljon a Tapolcai-tavasbarlang). A Veszprém megyei település alatti barlangokat 1903-ban fedezték fel, a járatok egy részét 19 fokos karsztvíz tölti meg, részben csónakkal is bejárható.

A tavasbarlangnak gyógyászati szerepe is van, ugyanis az állandó 20 fok körüli hőmérséklet és a magas relatív páratartalom miatt alkalmas az allergiás, asztmás és egyéb légúti panaszok kezelésére.