A tavalyi nyárhoz képest idén eddig többet költöttek a munkavállalók a SZÉP Kártyákról. Ez szám szerint azt jelenti, hogy júniusban 6,4 milliárd, júliusban pedig 10 milliárd forint értékben használták fizetésre a pihenőkártyákat. Ennek révén a belföldi szálláshelyeken immár minden ötödik vendég SZÉP Kártyával egyenlíti ki a számlát.

SZÉP Kártya: a szállodák és éttermek kedvelik

SZÉP Kártya: már 860 ezren használják

Az üdülési csekket váltó új cafeteria-elem két évvel ezelőtti bevezetése óta 82 milliárd forintot költöttek a Széchenyi Pihenőkártyákról. Az idei első félévben pedig 47 milliárd forintnyi feltöltés érkezett a kártyákra, amelyből 38,5 milliárdot már fel is használtak a dolgozók. Ez a költési szint duplája az előző évinek. A költések 35 százaléka budapesti, 65 százaléka az ország más részén működő elfogadóhelyeknél landolt.

A SZÉP Kártyával rendelkező munkavállalók száma egyébként mostanra már elérte a 860 ezret, az elfogadóhelyek száma pedig megközelíti az 50 ezret. (A termál- és gyógyfürdők döntő többségében is elfogadják a Pihenőkártyákat, a listájukat ide kattintva találja).