• Egyre népszerűbb a Széchenyi Pihenőkártya a munkáltatók és a munkavállalók körében.

  • A kártyák száma, a feltöltött és a felhasznált összeg is emelkedik.

A Széchenyi Pihenőkártyák (SZÉP-kártyák) mindhárom kibocsátójánál a szolgáltatás népszerűségének a növekedéséről számoltak be az MTI megkeresésére.

Az OTP SZÉP-kártyát újonnan igénylők száma az idei első felében több mint duplájára emelkedett. Amíg tavaly június végéig 65 ezer új kártyabirtokost regisztráltak, addig az idei első hat hónapban mintegy 131 ezer új plasztiklapot rendeltek a munkáltatók dolgozóik számára.

Az OTP-féle SZÉP-kártyák birtokosainak száma így meghaladja az 1,2 milliót. Idén június végéig 1100 új vállalat, vállalkozás tette elérhetővé dolgozói számára a legnépszerűbb elektronikus cafeteria juttatást, miközben 2016 hasonló időszakában 660. Az új csatlakozókkal együtt már több mint 19 400 munkáltatónál érhető el az OTP Csoport által kibocsátott kártya – közölte a bank.

SZÉP KártyákAz MKB-s SZÉP-kártyák kedveltsége is tovább nőtt, jelenleg az egyik leggyakrabban választott béren kívüli juttatási forma. A bank SZÉP-kártya tulajdonosainak száma június végére elérte a 206 500-at, amely az elmúlt év ugyanezen időszakához viszonyítva 68 százalékos növekedést jelent. A munkáltató partnereik száma 2017 első félévében 7 százalékkal bővült az egy évvel korábbi időszakhoz képest, így jelenleg közel 5800 vállalat ad dolgozóinak MKB SZÉP-kártyát.

A K&H Bank május végi adatokat közölt, amelyek hasonló tendenciákat mutatnak. A K&H SZÉP-kártyák birtokosainak száma idén az első 5 hónapban több mint 13 ezerrel nőtt, miközben 2016 hasonló időszakában több mint 9 ezer új kártyabirtokos volt.

A hitelintézetnek május végén több mint 165 ezer K&H SZÉP-kártya birtokos ügyfele volt. Már több mint 3500 munkáltató választotta a K&H SZÉP-kártyát, idén több mint százzal bővült az aktív szerződéssel rendelkező munkáltatók köre.

A munkáltatói feltöltések összege is emelkedett. Az OTP-nél június végéig az egy évvel korábbi értékhez képest több mint 8 százalékkal, 47,8 milliárd forintra nőtt a három alszámlára érkező juttatások összege. A munkavállalók idén már megközelítőleg 38 milliárd forintnyi juttatást használtak fel, jellemzően étkezésre, nyári szállások lefoglalására és fesztiváljegyekre.

Az OTP-s kártyabirtokosok az ország több mint 30 000 elfogadóhelyén használhatják fel a plasztikokon felhalmozott juttatásaikat, a wellness szállodáktól kezdve a tóparti büfékig.

Széchenyi Gyógyfürdő BudapestAz MKB SZÉP-kártya birtokosok 2017 első félévében 8,6 milliárd forint – az előző év hasonló időszakához képest 8 százalékkal több – munkáltatói hozzájárulást kaptak. Ebből 6,7 milliárd forint a közel 22 400 magyarországi MKB-s elfogadó helyen keresztül visszaáramlott a gazdaságba.

Vendéglátásra 4,7 milliárd forintot, szálláshelyre 1,2 milliárd forintot, szabadidős tevékenységre 800 millió forintot használtak fel 2017 júniusáig a kártyabirtokosok. A SZÉP-kártyával igénybe vett szolgáltatások közül évek óta a vendéglátóhelyek látogatása és a meleg étkezés a legközkedveltebb.

Nyáron, továbbá év közben, iskolaszünetekben vagy hosszú hétvégéken a vendéglátóhelyek mellett a szállásadók, valamint a gyógy- és strandfürdők bevétele növekszik a SZÉP-kártyás fizetések eredményeként az MKB tájékoztatása szerint.

A K&H-nál az idei év első 5 hónapjában több mint 4 milliárd forintot utaltak a munkáltatók a K&H SZÉP-kártyák birtokosai számára, 6 százalékkal többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A kártyabirtokosok május végéig több mint 3,5 milliárd forintot költöttek el. A korábbi évekhez hasonlóan a vendéglátás a legnépszerűbb SZÉP-kártyával kiegyenlített szolgáltatás.

Az OTP Bank közleményében megemlékezett arról, hogy hat évvel ezelőtt, 2011 júliusában adták át az első OTP SZÉP-kártyát. A munkáltatók az elmúlt hat évben több mint 358 milliárd forintot töltöttek fel a kártyákra, az immáron több mint 1,2 millió kártyabirtokos pedig az elmúlt hat évben 315 milliárd forintot költött a belföldi szállás- és vendéglátóhelyeken.

Hévíz akciós szállás