• Egyre nő azoknak az orosz turistáknak a száma, akik a neten tájékozódnak a külföldi úti célokról.
  • Ennek kapcsán Magyarországot tavaly 53 ezer blogbejegyzésben emlegették.

A 33 európai nemzeti turisztikai hivatalt tömörítő Európai Turisztikai Bizottság, – amelynek a Magyar Turizmus Zrt. is tagja – 2014-ben átfogó internetes kutatást végzett Oroszországban. Azt vizsgálták, hogy az oroszok egy-egy európai ország kapcsán miről “beszélgetnek” az interneten. Ezáltal ugyanis könnyebben megérthetjük az orosz utazók gondolkodásmódját és viselkedését.

Az orosz turisztikai piac érdekessége, hogy az utazók többnyire még mindig a tradicionális módszerekkel választják ki úti céljukat és foglalják le utazásaikat. Azaz a prospektusok és a magazinok jelentik számukra az elsődleges információforrást. Mindazonáltal Oroszország 84 millió internet-felhasználója közül egyre többen keresnek utazási információkat az interneten és foglalnak online. Évente 40-50 százalékkal bővül az orosz online utazási piac, ami egyrészt az egyre növekvő számú online utazási irodának, másrészt a szintén egyre bővülő szofisztikált orosz utazói rétegnek köszönhető, amelynek tagjai szívesen szervezik meg önállóan az utazásukat.

Az internetes keresések alapján az orosz utazók a legnagyobb érdeklődést a rekreáció és a turisztikai attrakciók iránt mutatják, amiket a családi utazás és a vásárlás egészít ki. Nagyra értékelik a kényelmet, ezért szeretik a népszerű rekreációs üdülőközpontokat, vagy a nagyvárosokat, ahol az éjszakai élet, a vásárlási lehetőségek és az éttermek könnyen elérhetők. Utazási döntéseikben kiemelt helyet foglal el a célország földrajzi elhelyezkedése is. Mindennek megfelelően az orosz utazók Európa vonatkozásában a legnagyobb érdeklődést a közeli fővárosok, a kulturális központok és a tengerparti üdülőhelyek iránt mutatják.

Az orosz utazók útvonalhálózatának legfrekventáltabb európai csomópontjai között Budapest is megtalálható Párizs, Prága, München, Bécs, Róma, Szófia, Isztambul, Barcelona, Frankfurt, Riga, Vilnius, Varsó, Brüsszel, Stuttgart és Berlin mellett. A legtöbb orosz Moszkván és Szentpéterváron keresztül lép Európába.

Hazánkat 53 ezer blogbejegyzésben említik, leggyakrabban Budapest, Debrecen és Miskolc a téma. (Furcsa, hogy Hévíz nincs ebben a sorban). A keresések között jelentős hányadot képvisel a wellness téma is. Az internetes keresések alapján a 45 vizsgált város között Budapest a 18. legkeresettebb, megelőzve többek között Amszterdamot, Helsinkit, Lyont, Münchent, Athént, Monte Carlót vagy Hong Kongot.

orosz repülőgép HévízEurópát az oroszok a jó ételekkel és italokkal, a hétvégi és kulturális utakkal a kempingezéssel és a természettel, valamint a téli sportokkal párosítják. Az európai utazás pozitívumai között leggyakrabban a nagyszerű városnézési lehetőségeket, a kedvező áron elérhető szállás és étkezési lehetőségeket és a tisztaságot említik.

Termálfürdőhöz közeli akciós szálláslehetőségeket itt talál! (x)