• Szovátán a Mogyorósi-tó már május vége óta a fürdőzők rendelkezésére áll, június 24-én pedig a Medve-tó is megnyitja kapuit.

  • Az erősen sós vizű tóban való fürdőzésnek számos kedvező egészségügyi hatása is van.

A népszerű erdélyi üdülőhelyen, Szovátán hagyományosan június második felében nyitják meg a fürdőzők előtt a Medve-tó strandját. Idén sem lesz ez másként. Mint a tavat üzemeltető Ensana szállodalánctól megtudtuk, június 24-én, azaz most pénteken nyit a sós vizű tó strandja.

A másik sós vizű tavat már lassan egy hónapja birtokba vehették a vendégek, ugyanis a Mogyorósi-tó május 27-én megnyitotta a kapuit. A szezon előtt mindkét strandon megtörténtek a szokásos karbantartások: részben, vagy egészében cserélték a stégek fapadozatát. Az Ensana Sovata szállodában felújították a harmadik emeleti szobákat. Így a tavalyi felújításokkal együtt immár négy, teljesen felújított emelettel várják a szállóvendégeket, akik ingyen látogathatják a két tó strandját.

Ami az árakat illeti, idén a Medve-tó esetében a felnőtt belépő 40 lejbe, a gyermek belépő 30 lejbe kerül (jelenlegi árfolyamon nagyjából 3200 és 2400 forint). A Mogyorósi-tónál pedig 30 lej a felnőtt, illetve 20 lej a gyermek belépők ára (átszámítva körülbelül 2400 és 1600 forint). Érdemes tudni, hogy a Medve-tónál minden egyes nap 13 és 15 óra között szüntet tartanak, ebben az időszakban nem látogatható a tófürdő.

Medve-tó SzovátaA Medve-tó érdekessége, hogy nem termálvizes források táplálják, hanem az úgynevezett heliotermikus jelenség miatt meleg a tó vize. Ez annak köszönhetően alakul ki a nyári időszakban, hogy az erősen sós vizű tavat a hegyi patak és a csapadék révén érkező édesvíz felülről „leszigeteli”. Emiatt a napsütés által felmelegített víztömeg nem tud könnyen lehűlni. Így fordulhat elő az a különlegesség, hogy amíg a víz felszíne egy átlagos nyári napon például 28 Celsius-fokos, addig 2 méteres mélységben akár közel 40 Celsius-fok is lehet. A heliotermia miatt szükséges a Medve-tónál a kora délutáni szünet. A fürdőzők ugyanis megbontják a jelenséget, így ilyenkor „pihentetni” kell egy kicsit a tófürdőt.

A tó sós vize és iszapja is gyógyhatással rendelkezik, így számos kezelést is kínálnak a közeli szállodák. A víz és az iszap főként mozgásszervi- és bőrbetegségek, nőgyógyászati problémák esetén lehet hatásos.