• Megnéztük, hogy merrefelé találhatók Magyarországon gyógyszállók.

  • Hivatalosan 41 gyógyszálloda van, de ebből jelenleg 40 működik.

  • Miben tud többet egy gyógyszálló, mint egy „szimpla” hotel? Elmondjuk.

A hivatalos nyilvántartás szerint jelen pillanatban 40 gyógyszálló található az országban. Az elmúlt évben két új hellyel, egy gyulai és egy hévízi hotellel bővült a gyógyszállodák köre. Amúgy a teljes listán összesen 42 hotelt számoltunk össze, azonban ezek közül a hőgyészi Gróf Apponyi Kastélyszálló nem üzemel, a zalakarosi Hotel Forrás pedig 2013 novemberében lemondott a gyógyszálló címről.

Helyileg a legtöbb gyógyszálló Hévízen található, a gyógytaváról ismert üdülőhelyen összesen kilenc szálloda birtokolja ezt a címet. Hajdúszoboszlón hat gyógyszálló működik, a harmadik legtöbb gyógyhotel – szám szerint három – pedig Budapesten található.

A gyógyfürdőhöz hasonlóan a gyógyszálló elnevezés is egy jogi kategória. Az ezzel kapcsolatos rendelet szerint gyógyszállónak azok a kereskedelmi szálláshelyek számítanak, ahol természetes gyógytényező alkalmazásával saját gyógyászati részlegen, – önálló vagy más gyógyintézet kiegészítő szolgáltatásainak bevonásával – orvosi ellenőrzés mellett, terápiás lehetőséget biztosítanak.

Ahol ezek a feltételek adottak, annak a szállodának kérnie kell az illetékes hatóságtól – jelenleg ez a Fővárosi Kormányhivatal – a nyilvántartásba vételét. Ahogy gyógyfürdőnek is csak azokat a fürdőket lehet nevezni, amelyek szerepelnek a nyilvántartásban, úgy egy gyógyszálló esetében sem elég pusztán a fenti kritériumok teljesítése, hanem kérelmezniük kell azt, hogy használhassák a címet. Enélkül nem hívhatják magukat gyógyszállónak.

Gyógyszálló

Érdekes kérdés, hogy a 40 magyarországi gyógyszálló az most sok-e, vagy kevés. Azért az ország adottságai alapján megkockáztatjuk, hogy lehetne több is. Összehasonlításképpen érdemes ennek kapcsán megemlíteni, hogy szállodából több mint ezret, panzióból több mint 1200 helyet, de kempingből is több mint 200-at tartanak nyilván Magyarországon.

A 2020 februári állapot szerinti 40 hazai gyógyszállót felsoroljuk ábécé-sorrendben, de lejjebb görgetve egy térképen is megtekinthetik, hogy melyik, merrefelé található az országban. A szállodák azon a néven szerepelnek, ami a hivatalos nyilvántartásban szerepel (a jelenleg használt márkanevükben lehet eltérés).

Aquarell Hotel – Cegléd

Aquaticum Hotel – Debrecen

Aquincum Hotel Budapest

Balneo Hotel Zsóri – Mezőkövesd

Barátság Gyógyszálló – Hajdúszoboszló

Erzsébet Park Hotel – Parádfürdő

Freya Hotel – Zalakaros

Hajnal Hotel – Mezőkövesd

Hévíz Gyógyszálló

Hotel Cascade – Demjén

Hotel Délibáb – Hajdúszoboszló

Hotel Európa Fit – Hévíz

Hotel Fit Hévíz

Hotel Imperial – Kiskőrös

Hotel Kumánia – Kisújszállás

Hotel Nagyerdő – Debrecen

Hotel Piroska – Bük

Hőforrás Gyógyszálló – Gyula

Hőforrás Gyógyszálló – Hajdúszoboszló

Hunguest Hotel Apolló – Hajdúszoboszló

Hunguest Hotel Béke – Hajdúszoboszló

Hunguest Hotel Flóra – Eger

Hunguest Hotel Forrás – Szeged

Hunguest Hotel Helios – Hévíz

Hunguest Hotel Panoráma – Hévíz

Martfű Thermál Spa

Mátyás Király Gyógyszálloda – Hajdúszoboszló

MenDan Hotel – Zalakaros

NaturMed Hotel Carbona – Hévíz

Palace Hotel Hévíz

Spirit Hotel – Sárvár

Termál Hotel Pávai – Berekfürdő

Thermal Hotel Aqua – Hévíz

Thermal Hotel Bük

Thermal Hotel Hévíz

Thermal Hotel Gara – Füzesgyarmat

Thermal Hotel Harkány

Thermal Hotel Helia – Budapest

Thermal Hotel Margitsziget – Budapest

Thermál Hotel Sárvár