Érdemesebb megelőzni a hallójárat-gyulladást, hiszen nagyon erős fájdalommal jár, ami akár tönkre teheti a nyaralásunkat is. Most megtudhat mindent a fülgyulladásról.

Az időjárás alapján most nem úgy tűnik, de hamarosan itt a strandszezon. Ennek az időszaknak az egyik slágerbetegsége pedig a fülgyulladás, egészen pontosan a hallójárat-gyulladás. Ez az egyik legkellemetlenebb nyári betegség, hiszen jelentős fájdalommal, rosszulléttel jár.

A problémát a vízben lévő kórokozók okozzák, amire sokszor maguk a betegek is rásegítenek. Előbbi miatt a fertőtlenített vizű fürdőhelyeken (például termálfürdőkben) ennek a betegségnek kisebb a kockázata, inkább a szabadvízi strandolás után fordul elő. A probléma azzal kezdődik, hogy a víz bejut a fülbe és feláztatja az ott lévő érzékeny és vékony bőrréteget. Sok esetben maguk a betegek az előidézői a problémának, ugyanis megpróbálják valahogy kitisztítani a fülüket, eközben viszont felsértik a hallójárat bőrét.

Ez azért problémás, mert a hallójáratban a bőr közvetlenül a csonthártyán található, így a bejutó kórokozók igen könnyen okoznak csonthártya gyulladást. Miután azon a részen rengeteg az idegvégződés, ez rendkívül erős fájdalommal, továbbá váladékozással jár. A panaszokat az orvosok általában gyulladáscsökkentő kenőcsökkel, vagy fülcseppekkel kezelik.

Hogyan előzzük meg?

Akinek érzékeny a füle, annak a legegyszerűbb megoldás az, ha elkerüli a víz bejutását a hallójáratba. Különösen akkor, ha tóparton, vagy folyóparton fürdik. Amennyiben már bejutott a víz, akkor viszont nagyon óvatosan kell eljárni a fültisztítással. Elvileg ki kell rázni, bár ezt könnyebb leírni, mint megvalósítani. Azzal mindenesetre számolni kell, hogy akár egy puhának tűnő anyag – törülköző, zsebkendő – is könnyen felsértheti a hallójárat bőrét.