Kezd újra divatba jönni a kempingezés, amit nem csak a Balaton környéki, hanem a termálfürdők mellé települt létesítmények is megéreznek.

A Világgazdaság összeállítása szerint a 70-es évek után újra reneszánszát éli a kempingezés. A jó kihasználtsággal működő kempingek mellé pedig újabbak is piacra lépnek, ugyanis számos fejlesztés is folyamatban van ezen a téren. Ezt mutatják a statisztikai adatok is, hiszen amíg tavaly tavasszal 101, addig idén már 114 kemping működött az országban. A férőhely pedig 32 ezerről 39 ezerre nőtt.

Ennél a szálláshely-típusnál továbbra is túlsúlyban vannak a külföldiek. Az idei év első négy hónapjában a külföldről érkezők 71 ezer, a hazai vendégek pedig 14 ezer vendégéjszakát töltöttek el a kempingekben.

A Világgazdaságnak nyilatkozott Mórocz Imre, a Magyar Hagyományos Kemping Klub elnöke, aki szerint főként a termálfürdők mellett éri meg a kempingfejlesztés. A Nyugat-Európából egészségturisztikai céllal érkező vendégek ugyanis akár két-három hónapot is maradnak, s olcsóbban kijönnek, mintha egy wellness szállóban bérelnének szobát.

Jelenleg a celldömölki Vulkánfürdő mellett van folyamatban egy építkezés. 2,7 milliárd forintos beruházással 150 helyes szálloda mellé egy több mint 70 férőhelyes kempinget is kialakítanak. Számos hazai gyógyfürdőhely mellett működik kemping. A Lipóti Termálfürdő mellett tavasszal adtak át egy létesítményt. A legnépszerűbb hazai termálfürdők közül kemping található a bükfürdői és a sárvári fürdő szomszédságában is.