• Akár egy nyugat-európai országban is megállná a helyét ez az észak-koreai élményfürdő.
  • Viszont jó eséllyel csak egy Patyomkin-fürdőről van szó.

Koreai élményfürdőEgy szingapúri fotós Aram Pan ellátogathatott Észak-Koreába, és valami csoda folytán magánál tarthatta a GoPro kameráját, amellyel felvételeket is készíthetett. Az utazását követően több jó minőségű videót is közölt az ország fővárosáról, Phenjanról. Ezek között található olyan is, ami a Munsu nevet viselő fürdőben készült.

Koreai élményfürdőA hatalmas vízi vidámparkot 2013 októberében adták át. Fedett és kültéri résszel is rendelkezik (a videó az előbbiben készült). A létesítményben a felvételek szerint nem csak úszó- és élménymedencék, hanem csúszda, fitneszterem, röplabdapálya és mászófal is található.

Koreai élményfürdőAzt persze nem tudni, hogy a fürdő látogatása mennyire része az észak-koreai mindennapoknak. Úgy sejthető, hogy semennyire. Vélhetően csak bizonyos alkalmakra nyitják meg az energiazabáló létesítményt. Legalábbis erre utal a forintba átszámítva bő 3000 forintos belépőjegyár – ami ott szinte a megfizethetetlen kategória, hisz ennyi a havi átlagfizetés. A videón egy pillanatra látszik egy másik videós is, illetve sokatmondó a fitneszteremben található gépeket nézegetők meglepett arca. Magyarán jó eséllyel aznap csak a külföldi vendég(ek) miatt nyitották meg a fürdőt.

Koreai élményfürdőKoreai élményfürdőKoreai élményfürdőItt megtekinthető a teljes videó.