Télen sokan panaszkodnak az úgynevezett „hideg láb” tünetre. A Webbeteg.hu cikke szerint ez a probléma elsősorban a nőket érinti, és azzal áll kapcsolatban, hogy a hűvös időjárás megterhelő a keringési rendszer számára. A szakportál szerint a nemi különbségek abból adódnak ezen a téren, hogy a férfiaknak nagyobb az átlagos izomtömegük, mint a nőknek, – márpedig az izom a működése során hőt termel – emiatt fázósabb lábúak a hölgyek. Felmérések szerint tíz nőből nyolcan rendszeresen szembesülnek ezzel a problémával.

Hűvös időben a szervezet elsősorban azzal van elfoglalva, hogy a belső szerveknek biztosítsa az állandó, 36-37 fok közötti hőmérsékletet. Amennyiben ennek a szinten tartása plusz energiát igényel, akkor a perifériás területekre, így a lábak mellett az orra, a kézre is, kevesebb figyelem jut. Nem csoda,  hiszen ezek zavartalan működtetésénél kevésbé jelent fontos szerepet az állandó hőmérséklet.

Az esetek többségében tehát természetes jelenségnek számít a hideg láb. A Webbeteg.hu cikke azonban rámutat arra is, hogy néhány esetben nem árt betegségre gyanakodni. Amikor az érfalakon sok lerakódás képződik, az akadályozhatja a vér szabad áramlását, így a perifériás területekre kevesebb vér jut. Erre a problémára azoknak érdemes gyanakodniuk, akik nem csak télen, hanem egész évben fázós lábúak. Létezik továbbá egy úgynevezett Raynaud-szindróma, ami az artériák túlérzékenységével járó megbetegedés, ami feltétlenül orvosi kezelést tesz szükségessé.

Mindenesetre ha már lehűlt a láb és nem szervi probléma áll a háttérben, akkor meleg vizes lábfürdővel, thermotasakkal, masszázzsal, majd esetleg több zoknit felvételéve könnyen megoldható a hideg láb jelentette probléma.