• Kora reggel 45 percen át, valamint a zárást követően 3 órán át ingyenesen látogathatók az almádi strandok.

  • A lehetőség csak a város saját strandjaira vonatkozik, de közülük mind a négyre.

Igazából nem verik nagy dobra, de érdemes tudni, hogy Balatonalmádi város mind a négy saját strandján ingyenes belépési lehetőséget is biztosítanak. A település strandjai – Wesselényi Strand, Budatava Strand, valamint Káptalanfüreden a nagy és a kis strand – a szezonban 8:30-kor nyit. Azonban minden nap 7:00 és 7:45 között ingyenes belépést biztosítanak.

Azaz ekkor lehetőség van egy reggeli úszásra. (Mondjuk az időjárás alakulását elnézve lassan már tényleg csak akkor lesz frissítő a tó vize). 7:45 után viszont el kell hagyni a strand területét, ugyanis a dolgozóknak még fel kell készíteniük a létesítményeket a nyitásra.

Késő délután, kora este is van egy hasonló lehetőség, hiszen az említett almádi strandok egyaránt 19 órakor zárnak, de ez a fizetős időszak végét jelenti, a kapukat csak 22 órakor zárják be estére, így 3 órán keresztül ekkor is ingyenes a belépés.

Érdemes arról is tudni, hogy mind a négy városi strand 16 és 19 óra között kedvezményes belépőjegyeket is kínál. Balatonalmádi város strandjairól itt talál bővebb információkat.

a Budatava Strand Balatonalmádiban

A megye strandjainak vízminőségéről itt olvashat.

Az idei Strandok Éjszakájáról pedig itt talál információkat.