-
Zalaegerszeg város 30 millió forintot költött az élményfürdő karbantartására és felújítására, amitől magasabb vendégszámot várnak.
-
Összesen három szezonális strandfürdőt működtet az önkormányzat.
Zalaegerszegen egész jelentős szabadtéri fürdőkínálat áll nyaranta a látogatók rendelékezésére. A szezonálisan üzemelő – városi tulajdonú – strandok közé tartozik az Aquacity Vízicsúszda- és Élménypark, ahol 7 óriáscsúszda és 7 medence található. Ezen felül az uszoda strandfürdője, valamint Gébárti Tóstrand is a vendégek rendelkezésére áll. Utóbbi tavaly került vissza az önkormányzat kezelésébe.
Mint a település honlapján olvasható, június 15-én nyitják meg az AquaCity fürdőt, valamint a városi strandot, a Gébárti-tó partján pedig már június eleje óta fogadnak vendégeket.
Az élményfürdőt 22 esztendővel ezelőtt adták át. A növekvő vendégszám azt mutatja, hogy a létesítmény évről évre nagyobb turisztikai vonzerőt jelent a zalai vármegyeszékhelyen. A fürdőzőket megszépült és rendezett környezetben várják. A gyermekmedencében valamennyi élményelemet – a csúszdát és a vízi játékokat – újjávarázsolták.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere a Facebook oldalán beszámolt arról is, hogy az AquaCity vendégforgalma a 2020-as 60 ezerről az előző két szezonban 78 ezerre nőtt. Az élményfürdőben a strandidény előtt 30 millió forintot fordítottak karbantartásra és felújításra. Előbbieknek is köszönhetően idén akár már a 80 ezres vendégszámot is elérhetik.