• Épp a Balatonnál üdül és termálfürdőt, gyógyfürdőt keresne a környéken, vagy akár pont Balatonkenesén?

  • Elmondjuk a lehetőségeket.

Nagyon remek dolog lenne, ha minden balatoni településen, így például Balatonkenesén is lenne termálfürdő, hiszen a turisztikai infrastruktúra adott. A rossz hír azonban az, hogy geológiai szempontból nem ideális ehhez ez a vidék, emiatt a közvetlen tóparti települések többségében nincs termálforrás és arra is kevés az esély, hogy találjanak. Erről pár éve még egy ismert geológust is megkérdeztünk.

A jó hírünk viszont az, hogy ha nem is konkrétan Balatonkenesén, de a tó vonzáskörzetében azért akadnak termálfürdők, illetve fedett fürdők. Ezek többsége egész évben üzemel. Az erről szóló cikkünket itt, illetve ide kattintva találja.

Autóval ezek viszonylag könnyen megközelíthetők, de némelyik felé még tömegközlekedéssel sem lehetetlen vállalkozás eljutni. Bár azt meg kell jegyezni, hogy a Balaton körüli, illetve környéki tömegközlekedés azért lehetne jobb is.

Balatoni strand