• Több mint 20 méter magas és innen az egész környéket belátni.

  • Tiszta időben még a Balatont is láthatjuk.

Tavaly év elején derült ki, hogy menthetetlen a Zalakaros feletti domboldalon található kilátó. Pedig nem volt régi az épület, hiszen 2005-ben – a korábbi alapok megtartásával – újjáépítették, viszont már 2014 táján észrevették, hogy a kilátó alsó részének faszerkezete korhadásnak, gombásodásnak indult.

Eleinte úgy tűnt, hogy felújítással megmenthető az épület, de végül elkerülhetetlenné vált a bontás.

Így nézett ki a lebontott kilátó:

Zalakarosi kilátóEgyébként bár mindenki zalakarosi kilátóként ismeri, de a dombnak ez a része közigazgatásilag már Zalamerenyéhez tartozik. A kilátó területének tulajdonosa pedig a Zalaerdő Zrt., s végül ez a cég vállalta az újjáépítés 40 millió forintos költségét. Az új kilátót a múlt héten adták át.

A Karosi Krónika című helyi lap júniusi számából kiderül, hogy az új kilátó 4,5 méterrel magasabb, mint a korábbi, így több mint 20 méteres. A szerkezete pedig stabilabb, mint a régié. Az elődjével ellentétben nem gömbfás megoldással készült, hanem rétegelt ragasztott eljárással, fém-fa kapcsolatokkal, horganyzott elemekkel.

Az egész kilátó szélesebb alapokon nyugszik, ennek megfelelően a látogatószintek is tágasabbak, a lépcsők pedig szélesebbek, kevésbé meredekek. A kilátó alatti részt térkő burkolattal fedték le, parkosították és mozgássérült-parkolót is kialakítottak.

Az MTI fotóriportot is közölt az újjáépített kilátóról:

Zalakarosi kilátóZalakarosi kilátóZalakaros kilátóZalakaros kilátóFotók: MTI / Varga György