Nem lehetett volna megépíteni annyiból a zalakarosi termáltóhoz és ökoparthoz kapcsolódó épületet, amennyiből tervezték.

  • 380 millió forintba kerül a termáltó és az ökopart.
  • 15 százalékkal drágább felépíteni, mint ahogy várták.
  • Ezt is csak úgy lehet tartani, ha egyszerűbb lesz a fogadóépület.

Zalakaros legnagyobb idei fejlesztése a fürdő közelében épülő termáltó és ökopart lesz. Az üdülőhely képviselőtestülete a héten tartott ülésén az ehhez kapcsolódó fogadóépület áttervezéséről döntött – tudta meg a Zalai Hírlap. Az épület terveinek a módosítása azért vált szükségessé, mert a kivitelezőktől befutott árajánlatok kivétel nélkül magasabb összegről szóltak, mint amennyivel eredetileg kalkulált a zalakarosi önkormányzat.

Zalakaros: egyszerűbb lesz a fogadóépület

Zalakaros: egyszerűbb lesz a fogadóépület

Az áttervezés során fontos szempont volt, hogy az épület funkciói megmaradjanak, de a korábbinál egyszerűbb és olcsóbb építészeti megoldásokat alkalmazzanak. A termálfürdő elfolyó vízévből táplált tó és a hozzá kapcsolódó sétány kialakítására 380 millió forintot szánnak, amit nagyrészt uniós forrásból finanszíroznak.

Tavaly decemberben az önkormányzat a projekt költségvetésének 15 százalékos emelését kérte a Regionális Fejlesztési Ügynökségtől. Ezzel azonban a város által fizetendő önrész is emelkedne, amire 16,1 millió forintot különítettek el. A tervek átdolgozása 1,6 millió forintba került.