-
Talán elsőre meglepő lehet, de a Tiszaörsi Termálfürdő az ország legnagyobb hagyományokkal rendelkező fürdői közé tartozik.
-
Közel háromhetes karbantartási szünetet követően mától újra várják a vendégeket.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, Tiszafüredtől mindössze 14 kilométerre fekvő Tiszaörsön már 1934-ben megnyitották a mai fürdő elődjét. (A termálfürdő különleges történetéről korábban részletesen is írtunk.) Ez azt jelenti, hogy immár 91 éve működik itt egy termálstrand, ami ritkaságnak számít az országban. A Tiszaörsi Termálfürdő egész évben üzemel, de időnként karbantartási leállások vannak náluk. Az őszi üzemszünet október 27-én kezdődött és ma fejeződött be. A fürdő idén december 14-ig lesz nyitva.
Ez a termálfürdő egy kedves, kicsit retró hangulatú, egyszerűbb létesítmény, ahol három medence áll a látogatók rendelkezésére. Ezek közül az egyik fedett (tetővel fedett, tehát nem beltéri).
A téli időszakban rövidebb a nyitvatartás, mint nyáron. Jelenleg csütörtöktől vasárnapig 10 és 18 óra között látogatható a fürdő. A felnőttek számára a napijegy ára 3000 forint, míg a nyugdíjasok és a 15–21 éves diákok 2600 forintért válthatnak belépőt. A 3–14 éves gyerekek számára a jegy 2400 forintba kerül, és 16 és 17 óra között kedvezményes, 2300 forintos belépő is elérhető.

A tiszaörsi víz minősített gyógyvíz, amely jódot és brómot is tartalmaz. Ezt a különleges összetételű termálvizet elsősorban mozgásszervi és reumatológiai panaszok enyhítésére ajánlják, de bizonyos nőgyógyászati és idegrendszeri problémák esetén is jótékony hatású lehet. A víz brómtartalma országos viszonylatban is magas (itt olvashat a brómos vizű fürdőkről), ami különösen előnyös, hiszen a bróm nyugtató és stresszoldó hatása miatt a fürdőzés nemcsak a testet, hanem a lelket is felfrissíti.



