Most valahogy tobzódunk a Zalakarossal kapcsolatos hírekben. Tegnap a július első hétvégéjén rendezendő karosi programokról írtunk, most pedig egy újdonságról tudunk beszámolni. A termálfürdőben megvalósuló fejlesztések eredményeként ma adták át a szauna udvart. Az új részleg a gyógykert felől közelíthető meg és egy szaunaházikót, valamint pihenőkertet foglal magában. A házikóban gőzfürdőt és aroma szaunát hoztak létre, mellette pedig dézsamerülőt, vödrös zuhanyt telepítettek, valamint egy különleges jégadagolót helyeztek üzembe.

szauna

A szauna udvarban mostantól a hét minden napján, két alkalommal, 11 és 15 órakor szauna szeánszokat is tartanak. A bent tartózkodó szaunamester a vendégek minden kérdésére választ ad, ellenőrzi a helyes- és higiénikus szaunázás szabályainak betartását. A szaunaudvarba 990 forintos kiegészítő jeggyel lehet belépni, ami egész napra vonatkozik és a szauna szeánszokon való részvételt is biztosítja. A Zalakarosi Termálfürdő kialakításának köszönhetően biztosított a szaunázók nyugodt kikapcsolódása, hiszen a létesítmény déli részén – a szauna udvartól távolabb – helyezkednek el az aktív kikapcsolódást biztosító gyermekvilág- és élménymedencék.