• A Kehida Termál társtulajdonosa kiterjesztené a SZÉP Kártyát a nyugdíjasokra is.
  • A szakember szerint nem a gyógyszerek támogatását, hanem a fürdőkezelésekre fordított kiadást kellene növelni.

Horváth Tihamér, a Széchenyi-terv Gazdaságfejlesztő Társaság elnöke és a Kehida Termál társtulajdonosa nyilatkozott a múlt héten a Magyar Rádiónak. A szakember – aki amúgy a SZÉP Kártya egyik ötletgazdája – beszélt arról, hogy a Pihenőkártyát nem cafeteria-elemként, hanem gazdaságfejlesztési eszközként kellene kezelni. Az egyik eredeti tervük például az volt, hogy idővel a SZÉP Kártyát az aktív munkavállalók mellett terjesszék ki a nyugdíjas korosztályra is.

Kehida TermálHorváth Tihamér szerint a 4 millió hazai nyugdíjasból legalább 1 milliót aktív turistává lehetne tenni, ha kapnának némi támogatást. A Kehida Termál társtulajdonosa a forrást is megtalálta ehhez: szerinte ugyanis nem a gyógyszerek támogatását kellene növelni, hanem az említett nyugdíjas réteg számára támogatást nyújtani a pihenéshez és a gyógyhelyeken történő fürdőkezelésekhez.

A Kehida Termál vezetője ezen kívül még más érdekességeket is mondott:

  • A hazai egészségturizmus számára egyre komolyabb versenytársat jelentenek a környező országok, azon belül is különösen Romániában, Szerbiában zajlanak jelentős fejlesztések. Velük csak minőségi szolgáltatások nyújtásával lehet felvenni a versenyt.
  • Vissza kellene csábítani az országba a német turistákat. Horváth szerint ehhez a múltból adottak a turisztikai kapcsolatrendszerek, barátságok és sokat segítene ezen némi országmarketing a német piacon.
  • A nyugdíjasok támogatása már csak azért is jó lenne, mert segítene mérsékelni a fürdőhelyek nyári szezonon kívüli gyengébb forgalmát.

Hévíz akciós szállás