• A város tulajdonában lévő fürdőt tíz évre adnák ki, mert jót tenne a létesítmények a vállalkozói szemlélet.

  • Ezzel párhuzamosan vevőt is keresnének a termálfürdőre.

Zalaszentgrót képviselő-testülete a múlt heti ülésén döntött arról, hogy közbeszerzési eljárásban keresnek tíz évre üzemeltetőt a termálfürdőnek. Várhatóan április végén lesz eredménye a közbeszerzésnek. Ez már a második pályázati kör, ugyanis tavaly ősszel egyszer már kiírták a közbeszerzést, viszont adminisztrációs hibák miatt az érvénytelen volt. Egyébként egyetlen jelentkező – a tavalyi bérlő – indult el ezen a közbeszerzésen.

A város tulajdonában lévő termálfürdőt 2016-ban – próbaképpen – kiadták egy fürdőüzemeltetésben jártas cégnek. Ennek értékelésekor arra jutottak, hogy sem többe, sem kevesebbe nem került így a városnak a fürdő működtetése. Ugyanakkor a városvezetés szerint egy vállalkozó mégis csak hatékonyabb üzemeltetője lehet a fürdőnek, mint az önkormányzat.

2016-ban egyébként 18 millió forintot költött a város a termálfürdőre, ebből 10 millió forintot tett ki a hiteltörlesztés. A következő években könnyebbséget fog jelenteni, hogy idén kifut a fürdőépítésre felvett hitel.

A tavalyi és az idei testületi üléseken elhangzottak alapján a város képviselői között konszenzus van abban, hogy fontos Zalaszentgrótnak a fürdő, viszont annak a működtetése egyszerre nyűg is számukra. „A legjobb lenne, ha találnánk olyan befektetőt, aki megvásárolná a fürdőt és nagyobb volumenű fejlesztést valósítana meg” – hangzott el az egyik képviselő-testületi ülésen.

Zalaszentgróti TermálfürdőA képviselők már csak azért is örülnének egy befektető felbukkanásának, mert két-három év távlatában jelentős összeget kellene az épület felújítására fordítani. Pályázati források hiányában viszont az önkormányzat nem tudja megoldani a szükséges beruházásokat. A terveik között szerepel, hogy idén felbecsültetik a termálfürdő értékét, mert ez alapján tudnának tárgyalni az esetleges érdeklődőkkel.

Zalaszentgróti termálfürdőZalaszentgróton 2001-ben nyitották meg a fürdőt, amit később fedett részleggel bővítettek. A gyönyörű környezetben fekvő létesítményben négy beltéri, és négy kültéri medence található. Eredetileg egész éves működéssel számoltak, de a vendégforgalom alakulása miatt már hosszú évek óta csak a strandszezonban működik a termálfürdő.