• A Zalakarossal szomszédos Garabonc községben lévő ingatlan, illetve az ott található termálvízbázis kitermelési joga került egy tőzsdén jegyzett társaság érdekeltségébe.

  • Családi wellness hotel és sportközpont építését tervezik.

A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett SET GROUP Nyrt. tegnap tájékoztatást tett közzé a részvényesei számára. Ebből kiderül, hogy az érdekeltségükbe tartozó TRIMAN Építőipari Kft. egy projektcéget alapított Termál Hotel Nyugat Kft. néven.

Utóbbi céget 262 millió forintos jegyzett tőkével alapították abból a célból, hogy a Zalakarossal szomszédos Garabonc községben turisztikai fejlesztést hozzon létre. Ebbe a társaságba apportáltak egy 1,5 hektár területű belterületi ingatlant, valamint az ez alatt található termálvízkészlet kitermelési és felhasználási jogát.

Milyen beruházást terveznek Garaboncon? Erről a következőt írja a SET GROUP Nyrt.: „A Termál Hotel Nyugat Kft.-nek – mint projektcégnek – a célja, hogy a Garaboncon elhelyezkedő ingatlanon előkészítse a térség egyik turisztikai szempontból jelentős beruházását, majd az előkészítő fázis után az érdeklődők számára értékesítse azt.

A beruházás során egy minden igényt kielégítő, a családok pihenésére fókuszáló wellness hotel és sportközpont kerül létesítésre, amely kiválóan illeszkedik a régió turisztikai törekvéseibe. A SET GROUP Nyrt. nem titkolt célja, hogy a beruházással és értékesítéssel megalapozza és megerősítse a térség nagybefektetői csoportjaival való kapcsolatát, ezzel is biztosítva a jövőbeni megrendeléseket és közös projekteket.”

termálfürdő medenceA SET GROUP Nyt. részvényein belül közel 70 százalékos a közkézhányad aránya, a cégben jelenleg 5 százalék feletti tulajdonrésszel rendelkezik a J.G. Sunflower Kft., Sóvágó László és Sóvágó Sándorné.