Immár második éve működik a szegedi kutyastrand – osztott meg egy furcsa hírt olvasóival a Délmagyarország napilap. A kezdeményezés a Szegedi Kutya Klub szervezésében valósult meg. Az ötletet az adta, hogy a Szeged körül a Tiszánál kevés olyan hely van, ahol kánikulai napokon a kutyák úgy tudnának hűsölni, hogy a fürdőzőket, vagy a éppen horgászokat ne zavarják.

Teljesen véletlenül találtak rá arra a Szeged külterületén lévő telekre, amelyen egy ötezer négyzetméteres kis tó található, amit egy termálforrás táplál. Tavaly itt nyílt meg az ország első, kifejezetten ebek számára fenntartott strandja. A kutyák fürdetése nem korlátozódik a kánikulára, ugyanis a termálvizű tó télen sem fagy be. A kutyaklub tapasztalatai szerint pedig egyre több gazdi azért hordja a kedvencét a tóhoz, mert úgy tapasztalta, hogy a víz kedvező hatással van a kutya egészségére.

A kutyastrandra csak oltási könyvvel rendelkező kutyák léphetnek be, s a vízbe csak az ebek mehetnek be, a gazdáik nem. A strandra a belépő kutyánként 400 forintba kerül, de bérlet is váltható. Hetente háromszor van nyitva a kutyás termálfürdő: hétfőn és kedden késő délután, illetve szombat délelőttönként.