• Több ma is létező magyar termálfürdő sikerét a Zsigmondy Vilmos által végzett kutatófúrások alapozták meg.
  • Szaktudását nemzetközi szinten is elismerték.

194 évvel ezelőtt, 1821. május 15-én született a magyar artézi kútfúrás nemzetközileg is elismert alakja, Zsigmondy Vilmos. A végzettségét tekintve bányamérnök szakember, a Magyar Tudományos Akadémiának is a tagja volt és 1961-től kezdett foglalkozni a felszín alatti vizek kutatásával. A nevéhez fűződik a margitszigeti, harkányi és a mai Széchenyi Gyógyfürdő alatti vízkészlet feltérképezése és kiaknázása. Ennek révén alakították ki az Artézi Fürdő, aminek nyomán később a ma ismert Széchenyi Gyógyfürdő is megépült.

Zsigmondy Vilmos

Harkány

Harkányban már az 1800-as évek elején tisztában voltak azzal, hogy gyógyvizet rejt a föld, ami egy iszapos terület lecsapolásakor derült ki és kezdetleges módon hamar megkezdődött a terület fürdőként való használata. Az, hogy a terület jelentős vízbázissal rendelkezik, Zsigmondy Vilmos 1866-os és 1887-es kutatófúrásai nyomán vált bizonyossá. Az első fúrás 33 méter mélyről 62 Celsius-fokos, a második 54 méter mélyről 70 Celsius-fokos vizet hozott felszínre.

Margitsziget és a Városliget

A Margitszigeten 1867-ben 119,5 méter mélyről tört fel magas ásványianyag-tartalmú termálvíz a Zsigmondy vezette kutatófúrás révén (lenti képen látható). A legnagyobb jelentőségű, számára hírnevet hozó munkájának azonban a városligeti vízbázis feltárása számít. Az 1800-as évek végére az a furcsa helyzet alakult ki, hogy amíg Budán sok természetes termálforrás és ennek révén termálfürdő működött, addig a pesti oldalon egy sem. Zsigmondy Vilmos számításai szerint azonban ez a terület is rejtegetett termálvizet.

Margitszigeti artézi kútA geológus szakma kétkedése ellenére 1868-ban megkezdte a városligeti kutatófúrását. Olyannyira hitt benne, hogy ha nem kapott volna a kutatáshoz támogatást a várostól, akkor akár saját költségén is vállalta volna a munkát.  Nem volt egyszerű a feladat, hiszen 1868 novemberében kezdte és csak 1878-ban fejezte be, aminek eredményeképpen 1000 méter mélyről 74 Celsius-fokos termálvíz tört fel, ez volt akkor a világ legmélyebb artézi kútja.

Artézi kútZsigmondy Vilmos emlékét több emléktábla és szobor őrzi, köztük a Széchenyi Gyógyfürdő közelében és Harkányban is. Utóbbi településen a gyógyfürdőkórház is Zsigmondy Vilmos nevét viseli. A Gellért és a Széchenyi Gyógyfürdőkbe kedvezményes belépési lehetőséget biztosító klubkártya is a híres bányamérnökről kapta a nevét.

Zsigmondy Vilmos emléktáblaKépek: wikipédia