• Részben kicserélik a fürdőépület tetőcserepeit, a beltérben pedig olyan karbantartási feladatokat is elvégeznek, amire máskülönben nem lett volna idő.

  • A fürdő igazgatója beszélt arról is, hogy szerinte mikor várható a gyógyfürdő újbóli megnyitása.

Március 14. óta a Szarvasi Gyógyfürdő zárva tart és a gyógyászati szolgáltatások sem elérhetők a létesítményben. Ugyanakkor a kényszerű zárva tartás idejét igyekeznek aktívan kihasználni és olyan munkálatokat is elvégeznek, amire máskülönben nem lenne mód.

A Szarvasi Kábeltelevízió héten készített felvételein (amit megnézhetnek a cikk végére görgetve) látszik, hogy dobálják le a tetőcserepeket a patinás fürdőépületről. A helyi televíziónak Gémes Tibor, a fürdő igazgatója elmondta, hogy az épület északi oldalán lévő tetőcserepek elkezdtek hámlani, porladni, ezért 180 négyzetméteren szükségessé vált a cserepek cseréje. Erre a feladatra a szarvasi képviselő-testület 3 millió forint forrást biztosított számukra. A tető felújításával pár hét alatt végeznek is.

Már néhány héttel ezelőtt elkészült egy fontos fejlesztésük, ugyanis újabb napelemeket telepített a fürdő, ami hozzájárul a gazdaságosabb működésükhöz, hiszen igen jelentős az épület áramfelhasználása. A vendégek számára a leendő újranyitást követően látványosabb változás lesz, hogy a medenceterekben is karbantartási és felújítási munkákat végeznek.

Amúgy is ilyentájt tartották volna a tavaszi karbantartási leállást a Szarvasi Gyógyfürdőben, de most többféle munkára is jut idő. Leengedték a vizet a medencékből és alapos takarításba kezdtek, ebbe beleértve még a plafonon lévő légtechnikai berendezéseket is, valamint javították a hibás burkolatokat a medencék környékén.

Mindezeket a feladatokat nem adták ki külső vállalkozónak – ahogy egy szimpla karbantartási leállás kapcsán tették volna – hanem a saját dolgozóik végezték el.

Szarvas Gyógyfürdő uszoda

Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy vajon mikor nyithatnak újra a fürdők? „Szerintem a Körösben előbb fogunk fürdőzni, mint a gyógyfürdő medencéiben” – jelezte Gémes Tibor, hogy azért nem várható itt néhány héten belüli nyitás. Az igazgató úgy tippeli, hogy egy-két hónapot mindenképpen várni kell a gyógyfürdő újbóli megnyitására.

Itt megnézheti a helyi televízió felvételét: