A somogyi termálfürdők közül Igalon már megnyitották a külső medencéket, Kaposváron és Marcaliban pedig június 8-tól látogatható a strandfürdői részleg.

A Somogy megyében található termálfürdőkről készített összeállítást a Kapos Tv. A helyi televíziónak Vida Zotmund, a Kaposvári Virágfürdő megbízott ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az elhúzódó tél miatt a strandfürdő medencéiben keletkezett hibákat mostanra kijavították. A karbantartási feladatok elvégzése után pedig már megkezdték a medencék feltöltését. Várhatóan június 8-án nyit a strandfürdő, egy héttel később pedig szezonnyitó programot is szerveznek, „tanévzáró party” néven. A nyári szezonban két animátor is dolgozni fog a Virágfürdőben, akik gyermekprogramok szervezésével teszik változatossá a fürdőbe érkező családok üdülését.

Igal: a törzsvendégek dominálnak

Igal: a törzsvendégek dominálnak

A strandi részt a pünkösdi hétvégére már kinyitottuk – mondta Czimmermann Árpád, az Igali Termálfürdő ügyvezető igazgatója. A háromnapos hétvégén rengeteg látogatója volt a fürdőnek, ami nem véletlen, mert programokkal – többek között előrehozott gyermeknappal – készültek a hosszú hétvégére. Az ügyvezető szerint az elmúlt napok hűvös időjárása nem jelentett számukra problémát, mert ebben az időszakban a gyógyvíz miatt érkező törzsvendégek dominálnak Igalon, akik közül sokan Németországból érkeztek.

A többi somogyi termálfürdő közül a marcali fürdő strandrésze a Virágfürdőhöz hasonlóan június 8-án fog nyitni. Csokonyavisontán viszont még nem fejeződtek be az átalakítási munkálatok, így még nincs nyitva a strandfürdő. A Virágfürdőről és Igalról szóló videót itt lehet megtekinteni.