Augusztus elsején, pénteken immár ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Fürdőszövetség a Strandok Éjszakáját. A programhoz idén 49 fürdő csatlakozott, amelyek mindegyike hosszabb nyitva tartással várja ezen a napon a vendégeket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy számos strandon és fürdőben pénteken akár éjfélig is a vízben lehetünk. Sőt, néhány fürdőben éjjel 2-ig is, ezek közé tartozik a karcagi, a mosonmagyaróvári, a százhalombattai és a zalakarosi fürdő. A „rekorder” pedig a ráckevei élményfürdő, ahol hajnali 4-ig tart a fürdőbuli.

éjszakai fürdésA fürdők többségében nem csak a meghosszabbított nyitva tartásból áll a Strandok Éjszakája, hanem valamilyen program is kapcsolódik hozzá. Hajdúszoboszlón például tánccsoportok lépnek fel. Budapesten a Római Strandfürdőben aquafitness órákat tartanak. Egerszalókon a Saliris Resortban szaunaceremóniákkal és gyerekfoglalkozásokkal vágnak bele az estébe. Zalakaroson pedig Baywatch Party lesz játékokkal, nyereményekkel és zenével.

A résztvevő fürdők teljes listáját és a programkínálatot ide kattintva, a blogunkon olvashatja.