• A még épülő strandfürdő úszómedencéjét akár már használhatnánk is, pedig egy éve még felverte a gaz.

  • A nyitásra még várni kell jövő tavaszig, amikor két medencével megnyitják a fürdőt.

  • Wellness részleg is lesz.

  • Fotók 1966-tól idén októberig.

Némi csúszással ugyan, de lassan már tényleg elkészül a Miskolctapolcai Strandfürdő. Az épületek, illetve a nagy úszómedence lényegében már teljesen üzemkész, azonban az apróbb munkálatok az év végéig biztosan elhúzódnak. Ez pedig azt jelenti, hogy a vendégek jövő tavasszal vehetik birtokba a strandfürdőt.

A létesítményben nemzetközi sportrendezvények megtartására is alkalmas, télre lefedhető úszómedence és ehhez kapcsolódva egy lelátó épült. A strandfürdőben ezen felül lesz egy wellness részleg, szaunával, sószobával, konditeremmel, merülőmedencével, napozóterasszal. Mindezeken felül felújítják a régi csúszdamedencét is. A későbbiekben pedig terveznek egy második ütemet is, amelynek révén élményfürdővé alakulna át a strand.

A strandfürdő egyébként jelentős múltra tekinthet vissza, hiszen 1928-ban nyitotta meg a kapuit. A 2000-es évek közepére azonban annyira leromlott az épületek, a medencék állaga, hogy kénytelek voltak bezárni a fürdőt, ami fénykorában így nézett ki:

Miskolctapolca, strandfürdő 1966-ban

Miskolctapolca, strandfürdő 1966-ban (Fotó: Fortepan / Tóth Károly)

A felújítás azonban jó néhány évet csúszott. Amikor tavaly megkezdődtek a munkálatok, akkor már igazi dzsumbuj fogadta az arra járókat:

Miskolctapolcai strandfürdő

A strandfürdő tavaly decemberben (Forrás: Minap.hu)

Idén augusztus végén készített légi felvételek szerint pedig már ilyen volt a fürdő:

Miskolctapolca StrandfürdőMiskolctapolca StrandfürdőItt a teljes HD-minőségű videó ugyanerről:

A legfrissebb fotó pedig október elejéről származik, amikor bejárást tartottak a strandfürdőben.
Miskolctapolca Strandfürdő

Október elején már teljesen kész volt az úszómedence (Fotó: Minap.hu)