• A fürdő újranyitása után legalább egy évbe telik, amíg a koronavírus-járvány előtti vendégforgalom közelébe jutnak.

  • A Bükfürdő Thermal & Spa-ban jelenleg karbantartási munkák zajlanak.

Március 18. óta zárva tart a büki termálfürdő. Jelenleg karbantartási munkákat végeznek a létesítményben. A belterekben tisztasági festések voltak, valamint javították a csempéket. A kültéren pedig jelenleg is zajlik a medencék felkészítése a nyári szezonra, befejezték a tavaly elkezdett füvesítési programot és az öntözőrendszer fejlesztését.

A Trio Tv-nek  Boros László Attila, a Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy nem történt náluk csoportos létszámleépítés. A társaság ugyanis rendelkezik annyi tartalékkal, hogy ezt finanszírozni tudják. A vezérigazgató fontosnak tartja, hogy az évek, évtizedek óta a fürdőben dolgozó munkatársai ne kerüljenek egzisztenciálisan nehéz helyzetbe.

Nagyobb projektekbe az üzemszünet alatt nem tudtak belevágni, ugyanis meg kell őrizni a cég likviditását, de a korábban beharangozott nagy fürdőfejlesztéssel kapcsolatos tervezési feladatokat a háttérben továbbra is folytatják. Elkészültek a fürdő saját kozmetikumai is, amiket az újranyitást követően szeretnének piacra dobni.

Korábban tervezték, hogy idén nyárra egy új beach bárt és sport bárt alakítanak ki. Azonban ezt a két gasztronómiai beruházást a jövő évre halasztották.

Bükfürdő gyógyfürdő

Boros László Attila a helyi televíziónak azt is elmondta, hogy még nem tudják, mikor nyithatnak ki újra. Ahhoz, hogy megfelelő színvonalunk tudják fogadni a vendégeket, 16-21 napnyi előkészületre lesz szükségük. A pontos időtartam attól függ, hogy hány medencét kell beüzemelniük.

A vezérigazgató szerint a régi élet biztosan nem tér majd vissza egyik napról a másikra a büki termálfürdőbe. Úgy becsüli, hogy egy év szükséges ahhoz, hogy visszaálljon a teljes szolgáltatási volumen és az üzemszünet előtti vendégforgalom közelébe juthassanak.

A teljes videót itt nézhetik meg: