Meglepő, hogy miért van ennyi termálfürdő Magyarországon

Magyarország termálfürdőkben való gazdagsága több tényezőnek köszönhető.
Ezek közé tartoznak a kedvező geológiai adottságok, az olaj- és földgáz iránti kereslet, valamint még a trianoni döntés is.

Világszinten is akkora termálvízbázissal büszkélkedhetünk, amit sok más ország megirigyelhet. Ez már régen is így volt: Pannónia területén a rómaiak idején is számos fürdő működött, a török korban újabb fürdők épültek. A 20. század elején pedig Budapestet a világ egyik legjelentősebb fürdővárosaként tartották számon.

Hazánk területének körülbelül 70 százaléka alatt biztosan vagy nagy valószínűséggel található termálvíz, ami 30 Celsius-foknál melegebb vizet jelent. Ebből a szempontból persze nagy különbségek vannak az ország egyes részei között. A vízbázis szempontjából a legelőnyösebb helyzetben két nagy terület van: az Alföld egésze, valamint a Dunántúl nyugati, délnyugati vidéke. Továbbá, a geotermikus gradiens – vagyis a mélységgel növekvő hőmérséklet – is kedvezőbb, mint az átlagos: amíg világszinten 30-35 méterenként növekszik 1 Celsius-fokkal a hőmérséklet, addig Magyarországon 18-20 méterenként.

A termálvízbázis nagyságát illetően csak becslések állnak rendelkezésre. Egyes szakirodalmak szerint az ország alatt akár 4000 köbkilométernyi víz is található, amelyből mindössze 1-10 százalék kitermelhető, de ez így is hatalmas mennyiség.

Persze ezt a vízbázist fel is kellett tárni. Bár a kedvező adottságok adottak voltak, egy kutatófúrás sosem garantálhat teljes sikert, ráadásul ezek a munkálatok mindig is rendkívül költségesnek számítottak. Viszont jó motivációt jelentett a kőolaj- és a földgáz reménye, ami miatt már a 20. század elején is nagy volumenű kutatások zajlottak.

Az első világháború idejére már számos feltárt, illetve kitermelésre alkalmassá tett kőolaj- és földgázkút állt rendelkezésre, azonban ezek szinte kivétel nélkül a Magyarországtól elcsatolt területeken maradtak. Ezt követően a geológusok figyelme – tulajdonképpen kényszerűségből – az ország megmaradt területeire irányult.

A földgáz- és kőolajmezők, valamint termálvízbázisok sokszor igen közel húzódnak egymáshoz, ezért gyakran előfordult, hogy szénhidrogén helyett meleg vízre bukkantak a szakemberek. Az 1920-as években például Hajdúszoboszlón és Berekfürdőn is ilyen módon találtak rá a vízbázisra, s ezek révén a települések népszerű üdülőhelyekké válhattak.

Azért persze sikeres olajkutatások is akadtak, de az országot járó szakemberek nyomán számos termálkút is született. Ezek a kutatások több hullámban zajlottak, és Magyarország különböző tájegységeit érintették. Például az Alföld feltárása után, még a második világháborút megelőzően, a zalai és somogyi területek kerültek sorra. A második világháborút követően, az 1950-es évektől ismét jelentős lendületet kaptak a kőolajkutatások, amelyek újabb termálkutak kialakításához vezettek.

Egyes lezárt termálkutak évtizedekig kihasználatlanul álltak, de sok helyen nem hagyták őket veszni. A második világháború utáni években jellemző volt, hogy a helyi közösségek – olykor a termelőszövetkezetek bevonásával – összefogtak, és újranyitották ezeket a kutakat. Az első medencéket gyakran közös munkával, kalákában építették fel a lakosok. Számos, ma népszerű termálfürdős üdülőhely története kezdődött ilyen módon. Például Igalon is, amiről itt olvashat.