• Átadtak egy felújított uszodát, véget ért az egyik fürdő téli attrakciója.

  • Ezen felül rengeteg karbantartási leállás is van márciusban, Budapesten és az ország többi részén egyaránt.

A komáromi Brigetio Gyógyfürdőben befejeződött a beltéri úszómedence és a tanmedence felújítása. Múlt szombat óta újra várják itt is a fürdőzőket. Gyulán kedvező változást jelent, hogy márciustól az AquaPalota élményfürdő már a hét minden napján az eddigi hétvégi nyitvatartás szerint üzemel: 10 és 19 óra között. (Mostanáig hétfőtől péntekig délben nyitottak).

Budapesten, a Palatinus Strandfürdő területén tegnap bezárt a Lumina Park. Az egyik legjobb ár-érték arányú fővárosi fürdő vendégeinek ez annyiból jó hír, hogy hamarosan visszaállnak a hosszabb nyitvatartásra. A Széchenyi Gyógyfürdőben a mai napon kezdetét vette az úszómedence teljes körű felújítása. A fürdő többi szolgáltatása ebben az időszakban is használható, az úszómedence újranyitásának dátumát később közlik.

Több változás lesz a budapesti Aquaworld élményfürdőben is. Március 4-én a hegyi patak csúszda nem üzemel, március 5. és 7. között a hullámmedence, március 12-én az UFO csúszda tart zárva. A belső élménymedence pedig majd március 17-én és 18-án nem üzemel.

A siklósi termálfürdőben január elején kezdődött egy hosszabb karbantartási szünet. Azonban már nem kell sokat várni az újranyitásra, a munkák március 13-ig véget érnek. Az algyői Borbála Gyógyfürdőben felújítják a beltéri élménymedencét. Emiatt a létesítmény mától, azaz március 3-tól jövő hét végéig, március 16-ig zárva tart.

A Ceglédi Gyógyfürdőben ma karbantartási szünet kezdődött, ami március 7-ig, azaz péntekig tart. Ebben az időszakban a fürdő és az apartmanok is zárva tartanak. Karbantartási van Debrecenben, az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőben. A leállás mától március 6-ig tart, március 7-én, pénteken nyitnak újra. Az Aquaticum Termálfürdő ebben az időszakban is üzemel.

Debrecenben az Aquaticum mediterrán élményfürdő

Márciusban két karbantartási időszak is lesz a szegedi Napfényfürdő-Aquapolisban. Az egyik a Forrás Spa részleget érinti, ami március 17. és 19. között tart zárva. Ezt követően, március 24. és 28. között a főépület karbantartását ejtik meg. A mezőkövesdi Zsóry Gyógyfürdőben minden évben így március táján tartják a tavaszi karbantartási leállást. Ez idén március 24. és 28. között lesz (hétfőtől péntekig), március 29-én (szombaton) nyitnak majd újra.

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben ebben a hónapban két részt érintenek a karbantartási munkák. A hullámmedence és a zöld csúszda karbantartására március 3. és 7. között kerül sor. A külső-belső gyógymedence március 17. és 24. között nem lesz használható.

Ide kattintva további fürdős híreket és érdekességeket olvashat.