A legnagyobb külföldi vendégforgalmat bonyolító termálfürdős települések többségében a németek dominálnak. Hévízen már a második helyen állnak az oroszok, Sárváron pedig a csehek a listavezetők.

Múlt héten írtunk arról, hogy a termálfürdővel rendelkező települések közül hol töltötték el a legtöbb vendégéjszakát a turisták. A Központi Statisztikai Hivatalnak létezik egy olyan összesítése is, amelyben a külföldi vendégek országonkénti megoszlása látható. Ezekből kigyűjtöttük a termálfürdős településekre vonatkozó adatokat.

Az adatokból látszik, hogy Hévízen nem csak érzésre, hanem ténylegesen is megugrott az orosz vendégek száma, immár csak a Németországból érkező turisták előzik meg őket. Szám szerint egyébként még jelentős mértékben vezetnek a németek, hiszen tavaly 258 ezer vendégéjszakát töltöttek el a Tófürdőjéről ismert üdülőhelyen, miközben az oroszok 181 ezret.

A cseheket kevesebbet emlegetjük az oroszoknál pedig több fürdőhelyünkön is toplistásak a beutazó vendégek között. Sárváron egyenesen a legtöbb vendégéjszakát töltötték el a csehek, ami egészen pontosan 97 ezer vendégéjszakát jelent, amivel éppen megelőzik a 96 ezres osztrákokat. A legtöbb cseh vendég azonban Bükfürdőn üdült, összesen 110 ezer éjszakát töltöttek el a fürdőhelyen, ami csak háromezer éjszakás lemaradás a listavezető németekhez képest. Zalakarosra pedig a német és az osztrák vendégek után a legtöbben Csehországból érkeztek.

Az összesítésben szereplő üdülőhelyek közül Hajdúszoboszló van a legmesszebb Németországtól, mégis ott is a németek vezetik a toplistát. Hajdúszoboszló esetében a harmadik helyezett Románia nem meglepő, hiszen közel van a határ, az viszont már érdekesebb, hogy nagyon sok lengyel vendég érkezett tavaly a hajdúsági fürdőhelyre. Mindez a vendégéjszakák számában azt jelenti, hogy a németek 66 ezer, a lengyelek 61 ezer, a Romániából érkezők pedig 50 ezer vendégéjszakát töltöttek Hajdúszoboszlón.

 

Külföldi turistaforgalom a vendégéjszakák száma alapján – 2012

1. 2. 3.
Hévíz Németország Oroszország Ausztria
Bük/Bükfürdő Németország Csehország Ausztria
Sárvár Csehország Ausztria Németország
Hajdúszoboszló Németország Lengyelország Románia
Zalakaros Németország Ausztria Csehország

Forrás: Magyar Turizmus Zrt. / KSH