• Nettó 642 millió forintos saját forrásból korszerűsítik a zalakarosi termálfürdőhöz tartozó gyógycentrumot.

  • Tavaly több mint 654 ezer látogatója volt a fürdőkomplexumnak.

A fejlesztést bejelentő sajtótájékoztatón Cziráki László, a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az 1992-ben átadott gyógycentrum teljes rekonstrukciója október elsején indul és jövőre fejeződik be. A kivitelezői szerződést a közbeszerzésen nyertes Szabadics Zrt.-vel már alá is írták.

A munkálatok során megőrzik az eddigi stílusjegyeket, de új tetőszerkezet épül, kicserélik a nyílászárókat, a burkolatokat, megújul a fogadótér, a teljes épületgépészet és a vizesblokkok is. A gyógykert járófelületeit és napozóteraszát is felújítják, illetve kicserélik a kerítését.

A vezérigazgató hozzátette: a zalakarosi fürdő a második lett idén az Év Fürdője szavazáson, a beruházás végeztével, 2019 végéig pedig szeretnék megszerezni az Európai Fürdőszövetség EuropeSpa Med ötcsillagos minősítését.

Zalakaros fedett gyógycentrumNovák Ferenc, a település polgármestere jelezte: tavaly több mint 654 ezer látogatója volt a zalakarosi fürdőkomplexumnak, az év eddigi részében pedig mintegy 10 százalékos növekedést regisztráltak. Jelentősen nőtt az idegenforgalmi adóból származó bevételük is, ami idén augusztusig 169 millió forintot tett ki, ezzel meghaladta a három évvel ezelőtti egész éves bevételt.

Az üdülőhely polgármestere kitért arra is, hogy a fürdőberuházással párhuzamosan zajlik Zalakaros gyógyhelyi fejlesztése is, ami közel egymilliárd forint értékű. A szolgáltatások bővítésével, a gyógyhelyi karakter erősítésével járó beruházások közé tartozik a belterületi utak javítása, a Civil Ház bővítése és az önkormányzati épületek napkollektorral történő felszerelése.

(MTI)