• A korábbi évekhez képest ismét növekvő adóbevételekkel és tovább csökkenő kiadásokkal számol Hévíz idei költségvetése, ami azonban még elmarad a koronavírus-járványt és az ukrajnai háborút megelőző időszaktól.

  • Minderről csütörtökön számolt be a város polgármestere.

Papp Gábor elmondta, hogy a város költségvetése 4351 millió forint bevételi és kiadási főösszeggel számol, amelynek összeállítását jelentősen befolyásolta az ukrajnai háború és annak hatásai. Jelezte azt is, hogy az állami támogatások nem tudják fedezni a város önként vállalt feladatainak finanszírozását, hiszen a 4800 lakosú település a turizmus miatt olyan infrastruktúrát tart fent, ami egy 20-30 ezres város szintjét is bőven eléri. Az adóerő pedig olyan mértékű, ami miatt nem lehet magasabb az állami finanszírozás.

A polgármester elmondta: 2020-tól már a koronavírus-járvány következményeképpen hoztak takarékossági intézkedéseket, de a rekordmagasságba emelkedő energiaárak miatt – Hévízen átlagosan nyolcszoros gáz- és négyszeres áram-áremelkedéssel kötöttek új szerződéseket – az önkormányzat és intézményei újabb megtakarításokra kényszerültek. Mindez azonban nem jár tevékenységek megszüntetésével, adóemeléssel vagy elbocsátásokkal.

Idén a központi költségvetésből 526 millió forint bevétellel kalkulálnak, ami növekedés a korábbi évekhez képest, de jelentősen elmarad a 2020-as 848 millió forinttól. A város közhatalmi adóbevételei 1183 millió forintot jelentenek – ebből a legjelentősebb az idegenforgalmi adó 562 millió forintos összege – ami összességében növekedést mutat a korábbi évekhez viszonyítva, de 2020-szal összevetve 50 százalékkal kisebb az iparűzési és 30 százalékkal kevesebb az idegenforgalmi adóbevétel – ismertette Papp Gábor.

Kifejtette, hogy a 2023-as költségvetés tervezésekor még 400 millió forintos hiánnyal számoltak, ezt sikerült költségracionalizálással és bevételnöveléssel – köztük térítési díjak emelésével – úgy kiegyensúlyozni, hogy néhány milliós tartalékot is képeztek. A város épületeinek, intézményeinek tervezett energiahatékonysági beruházásaival és ingatlaneladásokkal tavasszal már úgy módosíthatják a költségvetést, hogy legalább 400 millió forint tartalékkal számolnak.

A polgármester úgy látja, hogy idén emelkedik Hévízen az idegenforgalomból származó bevétel, ezzel a parkolási díjakból befolyó összeg is. Két nagyobb beruházás zajlik a városban, – a Schulhof Vilmos sétány felújítása és a régi buszpályaudvar területének átalakítása – amelyek értéke 1270 millió forint, és a korábbi csúszások után idén mindkettő befejeződhet.

(MTI)