Az utasok többsége Hévízre és Nyugat-Magyarország többi ismert termálfürdős üdülőhelyére érkezik a Lufthansa gépeivel, de már egyre többen ezekkel a repülőkkel jönnek a Balatonhoz is.

Március végén szállt le az idei első Lufthansa chartergép a sármelléki Hévíz-Balaton Airportra. Most szombaton, azaz április 13-án érkező chartergép után pedig immár hetente fognak közlekedni Németország és a zalai reptér között az utasszálló gépek. Ez lesz a tizenkettedik olyan szezon, amikor a német charterek menetrend szerint járnak a Hévíz közelében található repülőtérre. A szombaton érkező gép Frankfurtból jön és Düsseldorfba fogja visszaszállítani a március végi turnussal érkezett vendégeket.

Az idei év során is négy németországi városból, Berlinből, Düsseldorfból, Frankfurtból és Hamburgból járnak majd a 86 férőhelyes repülők a Hévíz-Balaton Airportra. Újdonságot jelent, hogy a charterjáratos utakat értékesítő Mutsch Reisen szervezésében idén Düsseldorfon keresztül belga vendégek is érkeznek majd hazánkba.

 

A tapasztalatok szerint a repülőkkel nem csak Hévízre, hanem Bükfürdőre, Sárvárra, Kehidára és Zalakarosra is jönnek turisták. A tavalyi kedvező tapasztalatok alapján pedig a járatot szervező utazási iroda már több balatoni úti célt is a vendégek figyelmébe ajánlott. Az előzetes foglalások révén így már Balatonfüred, Tihany és Siófok mellett idén Balatonalmádiba, Keszthelyre és Tapolcára is jönnek üdülni a légijáratokkal.