-
Az elmúlt esztendőben a fürdőket felkereső vendégek száma kevesebb mint a felére esett vissza 2019-hez képest.
-
Az idei év azért jobbnak ígérkezik, de persze minden attól függ, hogy 2021-ben lesznek-e lezárások.
A koronavírus-járvány a gazdasági ágazatok közül a turizmusra mérte a legnagyobb csapást. Ezen belül is jelentős visszaesést voltak kénytelenek elkönyvelni a fürdők. A lejjebb görgetve megtekinthető – KSH adatok alapján készített – grafikán ez szemléletesen látszik. Különösen nagy volt a 2020-as zuhanás annak fényében, hogy az „utolsó békeév” azaz 2019 kifejezetten erős forgalmat hozott a fürdők szempontjából.
Szám szerint 2019-ben 42 millió főt tett ki a fürdőhelyek személyforgalma. Ugyanez 2010-ben még mindössze 29 millió volt. Azonban a járvány által már érintett 2020-as esztendőben 19 millióra zuhant. Ez kevesebb mint a fele a 2019-es forgalomnak.
Tavaly a fürdők szempontjából még normál üzemet hozott az év első 2,5 hónapja. A fürdőket érintő lezárást fokozatosan oldották fel és bár voltak olyan helyek, amelyek már májusban újranyitottak, országos szinten csak a nyári hónapokra tért vissza az élet a strandokra, termálfürdőkbe. 2020-ban újra lezárást hozott az év utolsó hónapja, de a határzár miatt igazából a szeptember és az október is nagyon gyengének számított.
Az idei év tekintetében minden attól függ, hogy hoz-e ez az esztendő lezárásokat. A 2020-asnál annyiból már most jobb a helyzet, hogy a külföldi turisták érkezhetnek és – ha ennek a mértéke nem is hasonlítható a 2020 előttihez – jönnek is az országba. A termálfürdők, gyógyfürdők szempontjából egyébként különösen fontos lenne a beutazóforgalom újraépülése, hiszen az őszi, téli időszakban ez a vendégkör – főleg a német és osztrák – fontos bázis jelentett.
Mindenesetre jelen állás szerint a tavalyinál azért jobbnak ígérkezik az idei év a fürdők vendégforgalma szempontjából.