• Kitűnő adottságai vannak a Somogy megyei Igalnak, de a szálláskapacitás terén még fejlődniük kellene, hogy ezt ki is használhassák.

  • Gellért Attila, az Igali Gyógyfürdő marketing vezetője beszélt a vendégforgalmuk alakulásáról és elárulta, hogy milyen fejlesztéseket terveznek idén és középtávon.

– Milyen volt a gyógyfürdő szempontjából a 2019-es év?

– Fürdőnk az elmúlt 5 évben Magyarország egyik legdinamikusabb forgalomnövekedését produkálta, amelynek eredményeként, több mint 1 millió vendéget fogadtunk ezen időszak alatt. 2019-ben 215 ezer vendég látogatott el hozzánk, amely csupán pár ezer fővel maradt el a 2018-ban elért abszolút látogatórekordtól. Az igazat megvallva ez a minimális csökkenés is csak a szokatlanul hideg májusi időjárásnak és a város éves szinten legtöbb vendéget fogadó panziójának tavalyi felújításának tudható be.

A fürdőre látogató vendégek közel fele a három nyári hónapban érkezett hozzánk, így annak ellenére, hogy a gyógyturizmus egész éven át vonzó úti céllá teszi Igalt, fürdőnkben mégis erős a szezonalitás, ha az éves látogatottság megoszlását vizsgáljuk. Ezen szezonalitás kiküszöbölésén tudna segíteni egy nagyobb kapacitású, egész éven üzemelő minőségi szálloda, amely egyelőre Igal legnagyobb hiányossága véleményem szerint.

– Tavasztól őszig sokat lendít a fürdők vendégforgalmán az átlagosnál melegebb időjárás. Mi a helyzet ebből a szempontból télen? Igalon a vendégforgalom terén érezték pozitív hatását a tavaszias téli időjárásnak?

– Természetesen nálunk is érződik az átlagosnál melegebb időjárás pozitív hatása, hiszen a kellemes hőmérséklet és a kedvező téli útviszonyok a korábbi éveknél is több embert sarkall utazásra. A vendégek ilyen körülmények között bátrabban és szívesebben indulnak útnak, legyen szó a gyógykezelések igénybevételéről, hétvégi fürdőzésről vagy családi wellnessről. Idén az figyelhető meg, hogy különösen a hétvégi napok forgalma igen erős az évszakhoz képest. Bízunk benne, hogy ezt a pozitív mérleget nem fogja elrontani egy esetleges hosszan tartó tavaszi hideg hullám.

Igal gyógyfürdő Balaton

– Készülnek a fürdőben valamilyen újdonsággal az idei évre?

– Az idei szezonkezdetre egy a város által elnyert „Zöld Város” pályázat keretén belül teljes egészében megújul a fürdő előtti terület, amelyre már egyébként nagyon ráfért a modernizáció. A beruházás során megújulnak a parkolók, a járdák, új sétányok és szökőkutak valamint több generációs játszóterek kerülnek kialakításra, mindemellett pedig rengeteg új növény fogja színesíteni a fürdő előtti területet.

Azt gondolom, hogy a beruházást követően már valóban gyógyhelyhez méltó környezetben tudjuk majd fogadni a hozzánk érkező vendégeket. Ezen felül a fürdőben is tervezünk kisebb-nagyobb felújításokat, melyek során a strand részen található járdák és lépcsők fognak megújulni, illetve a vendégek körében méltán népszerű hárompályás óriáscsúszdánk is egy teljesen új borítást fog kapni a szezonkezdetre.

Igal termálfürdő gyógymedence

– Négy-öt éves távlatban van olyan fejlesztés, amit mindenképpen szeretnének megvalósítani?

– Középtávú terveink közt szerep a belső pihenőterek és a szauna-világunk bővítése, a gyógyászati részlegünk modernizációja, valamint a belső vizesblokkoknak a teljes felújítása. A strand részen tervezünk kialakítani egy európai színvonalú gyermek vízi játszóteret, illetve több olyan új kiegészítő szolgáltatást, amelyekkel a kisgyermekes családokat tudjuk még színvonalasabban kiszolgálni. Ezen kívül tervben van, hogy a fürdő különleges domborzati adottságait kihasználva további csúszdákat telepítünk.

Mindemellett pedig személyes nagy vágyam is, hogy a következő években találjunk olyan befektetőt, akinek köszönhetően a szálláskapacitás és a szállásminőség terén is fel tudjuk majd venni a versenyt a hazai nevesebb fürdőhelyekkel. Azt gondolom minden adottságunk megvan hozzá, hogy Magyarország egyik legjobb gyógy- wellness úti célja legyünk, ehhez azonban elengedhetetlenül fontos lenne egy a fürdő mellett vagy a fürdővel összeköttetésben megépülő nagyobb szálloda kialakítása.

Igal termálfürdő