• A Nádudvari Gyógyfürdő a strandszezon idején négy medencével és kedvező jegyárakkal várja vendégeit.

  • A településen feltörő termálvíz gyógyvíz minősítéssel is rendelkezik.

Nádudvar városa Hajdúszoboszlótól 20 kilométerre nyugatra fekszik. Az 1920-as években bukkantak itt termálvízre, de a fürdő átadására 1969-ig kellett várni.

A termálvíz 2001-ben kapta meg a gyógyvíz minősítést, amely főként mozgásszervi és nőgyógyászati betegségek kezelésére alkalmas. 2015 óta pedig gyógyfürdő címmel is büszkélkedhetnek. Gyógyászati kezelések is elérhetők, és bár a medencék szabadtériek, a fürdő egész évben nyitva tart (időnként azért vannak viszonylag hosszabb karbantartási leállások).

A téli szezonban egy medence üzemel, de nyáron bővebb választék várja a látogatókat. Egy 24-26 Celsius-fokos úszómedence, egy 33-35 Celsius-fokos zongora medence, egy 31-33 Celsius-fokos kis lazító medence, valamint egy 36-38 Celsius-fokos nagyobb lazító medence áll a fürdőzők rendelkezésére.

Nyáron 9 és 19 óra között tartanak nyitva, és kimondottan kedvező jegyárakkal várják a vendégeket. Nem véletlen, hogy Hajdú-Bihar egyik legolcsóbb gyógyvizes fürdőjének számítanak (itt olvashat a környék másik legolcsóbb gyógyvizes fürdőjéről). A felnőtt napijegy 2000 forint, diákoknak és nyugdíjasoknak 1500 forint. A helyi lakosok számára a felnőtt jegy 1700 forintba, a diák és nyugdíjas jegy 1400 forintba kerül. Van gyerekjegy is 3-14 év között 1100 forintért, helyi gyerekeknek 1000 forintért.

Nádudvari Gyógyfürdő bejárat

Július 27-én – jövő szombaton – Nádudvaron is lesz Strandok Éjszakája. A 19 órától éjfélig tartó program idején majd DJ gondoskodik a jó hangulatról. Az esti belépőjegy ára 1500 forint lesz, de a napijegyek is érvényesek az éjszakai fürdőzésre.

termálmedence a Nádudvari Gyógyfürdőben

Érdemes ezt a videót is megnézni a Nádudvari Gyógyfürdőről:


Hajdú-Bihar gyógyfürdőiről és gyógyvizeiről itt olvashat.