• Egy szomorú eset világít rá a családi fürdőlátogatások egyik legalapvetőbb szabályára.

  • Felügyelet nélkül hagyott kisgyerek fulladt bele az egyik gyógyfürdő medencéjébe.

Kisgyerekeket nem hogy pár percig, hanem lényegében néhány pillanatig sem szabad felügyelet nélkül hagyni a strandokon, fürdőkben. Erre az alapvető szabályra hívja fel a figyelmet az a tragikus eset, ami szombaton történt Karcagon, az Akácliget Gyógyfürdőben.

A Tények tudósítása szerint egy 7 éves kisfiút a szülei egyedül hagytak a gyermekmedencében (már önmagában ez veszélyes – szerk.), amíg a büfébe mentek. A felügyelet nélkül hagyott kisgyerek viszont egy idő után átment a szomszédos, mélyebb vizű gyógymedencébe. Az úszómesterek vették észre, hogy fuldoklik, azonnal kihúzták és megkezdték az újraélesztését. Azonban már sem ők, sem a kiérkező mentők nem tudták megmenteni a kisfiú életét.

14 éven aluliak csak szülői, vagy felnőtt felügyelettel léphetnek be a fürdőkbe, így a karcagi létesítménybe is. A fürdő ezt a belépésnél tudja ellenőrizni, viszont az már a szülők, illetve a felnőtt kísérők felelőssége, hogy a strandon belül is vigyázzanak a kisgyerekekre. A Tények szerint a történtek után lincshangulat alakult ki és állítólag a családtagok össze is verekedtek. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet.