• Azoknak az idősebbeknek, akik gyógyfürdőbe járnak, érdemes megfontolniuk néhány tanácsot.

  • Ezek is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a gyógyfürdőzés pozitív hatásai teljes mértékben érvényesüljenek.

A gyógyfürdők látogatása kedvező hatással lehet számos egészségügyi problémára. Többek között ide sorolhatók a mozgásszervi vagy reumatológiai betegségek, ezeknél gyakorlatilag mindegyik hazai gyógyvíznek kedvező a hatása. Azonban az idősebb korosztálynak óvatosabbnak kell lennie ezen a területen, mivel náluk már gyakoribbak lehetnek az ellenjavallatok, például a súlyosabb szív- és érrendszeri problémák.

Az idősebb korban a fürdők látogatása általánosságban is nagyobb körültekintést kíván meg. A fürdőzés és a hőhatás ugyanis terhelést jelenthet a szervezet számára. Ezért szeretnénk kiemelni két olyan szempontot, amelyekről ritkábban esik szó, de érdemes ezekre odafigyelni.

Az egyik ilyen tényező a zuhanyzás. Jelen esetben nem a higiéniai vonatkozásra utalunk. A medencehasználat előtti zuhanyozás ugyanis valójában előkészíti a szervezetet a fürdőzésre, ami enyhíti a fürdőző testét érő „sokkot”. Általában az 34-35 Celsius-fok körüli gyógyvizes medencék használata ajánlott, mivel ez a hőmérséklet minimális terhelést jelent a szervezetnek. Ilyen esetekben optimális, ha a medence és a zuhany vízhőmérséklete hasonló.

Amennyiben a medence vize jóval hidegebb vagy melegebb ennél (bár az utóbbi nem ajánlott), akkor a legmegfelelőbb, ha a zuhany vízhőmérséklete a testhőmérséklet és a medence hőmérséklete között van. Így enyhébbek lesznek a vízbe merüléskor bekövetkező – akár észrevehetetlen, de mégis lényeges – élettani változások.

A másik lényeges információ: ne merüljünk nyakig. A vízben magasabb nyomás nehezedik a mellkasra, mint a szabadban, így az idősebbek számára célszerű, ha a gyógyvizes medencében ülve nem engedik, hogy a víz elérje a nyakukat. Az az ideális a vízszint, ami a mellkasukig ér. Ez különösen igaz a légzőszervi és/vagy szív- és érrendszeri betegségben szenvedők esetében. Ha nincsenek ilyen problémái és úgy érzi, hogy jó a kondíciója, akkor is érdemes fokozatosan kezdeni a fürdőzést, és nem azonnal a nyakig merülést választani.

Hatvan medence fürdőzők

A gyógyvizes medencéből való kilépés után is ajánlott egy zuhanyozás, hasonló okokból, mint amikor belépünk a medencébe. Ezenkívül a medencehasználatot követően legalább húsz perc pihenésre van szükség. Ennyi idő szükséges ugyanis ahhoz, hogy a légzés, a szívverés ritmusa és a bőr hőmérséklete visszatérjen a fürdés előtti állapotra.

Itt olvashat arról, hogy általánosságban mikor ajánlott és mikor ellenjavallt a gyógyvizes fürdőzés.